Menő-e még olvasni? Menő-e még olvasni?
Fiatalok és az irodalom kapcsolata itthon valamint az Egyesült Államokban - ennek témakörét járták körbe az előadók a Mathias Corvinus Collegium soron következő előadásán. A Virginia Államból érkezett Paul Morgan kutató válaszokat adott arra, hogy mennyire szorultak háttérbe a hagyományos platformok a digitalizáció megjelenésével, valamint milyen stílusokkal lehet a leginkább megszólítani a fiatalokat hazánkban és Amerikában.
Paul Morgan előadásából kiderült, hogy egy közelmúltban végzett kutatás szerint míg 2005-ben a magyar felnőtteknek a negyede olvasott rendszeresen könyvet, addig 2020-ra ez az arány drasztikusan csökkent. Az adatok ugyanakkor rávilágítanak, hogy a fiatalok, valamint a középfokú, vagy magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők , a budapestiek és nagyvárosban élők élők jóval többet olvasnak az átlagnál. Az érdeklődők pedig amellett érdekes adatokat ismerhettek meg az amerikai és magyar irodalomfogyasztási szokásokról, nyelvtudásukat is bővíthették.
Az MCC-be legközelebb majd 2024 januárjában várják az érdeklődőket, de akkor már egy másik, új helyszínen.