1 évnél régebbi cikk

Jótékonysági koncertet tartottak a Szent Kristóf templomban
Fehérvár Médiacentrum fotója
Szeifert Richárd
Jótékonysági koncertet tartottak a Szent Kristóf templomban

Jótékonysági koncertet adtak szerdán este a Hang-Szín-Tér és a Hermann László Zeneiskola növendékei a Szent Kristóf templomban. A befolyt összegből fogyatékkal élők sörédi táborozását támogatják a szervezők.

A Hang-Szín-Tér és a Hermann László zeneiskola furulya, fuvola, klarinét, szaxofon és zongora szakos diákjai adtak koncertet szerdán este, a Szent Kristóf Templomban. A jótékonysági koncertet harmadik alkalommal rendezték meg. Az első évben a Kék Vonal gyermekkrízis alapítvány működését segítették az adományokkal, a tavalyi illetve az idei évben szerettek volna lokálisabb célt keresni.

A sörédi tábor alapvetően egyházi táborként indult, ahol fogyatékkal élő felnőtteket tudnak fogadni több turnusban is. Van egy turnus, amelyikkel egészen szoros kapcsolatunk van, és ennek a turnusnak rendeztük meg tavaly is és idén is a jótékonysági koncertünket - mondta el Horváth Bence főszervező.

A sörédi tábor egy katolikus pap kezdeményezésére jött létre 1984-ben. A táborokat ma már a Teljes Élet alapítvány szervezi, és teljes mértékben csak az adományokból befolyt összegből finanszírozzák.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek