11 hónapnál régebbi cikk

Második tesztmeccsén sem volt sikerélménye a Vidinek
Fehérvár Médiacentrum fotója
Fehérvár FC
Második tesztmeccsén sem volt sikerélménye a Vidinek

A fehérvári labdarúgók umagi edzőtáborozásuk során a horvát listavezető után a korábbi években többnyire dobogón végző eszéki alkulat ellen tesztelték felkészültségüket.

Második horvátországi felkészülési mérkőzése után is vesztesen hagyta el a pályát a Fehérvár FC labdarúgó csapata. Bartosz Grzelak egylete a horvát liga egyik élgárdájától, az NK Osijektől szenvedett 2-0-ás vereséget, két, a meccs utolsó harmadában kapott, erősen lesgyanús találattal. 

A novigradi összecsapás végig eszéki fölényt hozott, a kék-fehérek többet próbálkoztak, többet lőttek kapura, több helyzetük is volt, így nem csoda a sikerük, hiszen többet tettek érte. Persze nem most kell élesnek lenni, hanem majd február első vasárnapján, amikor a Vidi számára folytatódik az NB I küzdelemsorozata, az azonban nem túl jó jel, hogy most az egész találkozón a jelenlegi - sérülteket leszámítva - legerősebb összeállításában szerepelt, így ez már sokkal jobban megmutatta, hol tart a felkészülésben a csapat, mint a Hajduk ellen, amikor a meccs második felét a tartalékok és ifista korúak játszották végig. Most nemhogy sort nem cserélt Grzelak, de összesen csak egyet: Pető helyére jött be a hajrában Berki, egyik ifjonc váltotta a másikat.

Hogy a lengyel-svéd tréner ezzel netán tartalékolt a fiatalokkal és perememberekkel a következő, a vasárnapi meccsre, amikor egy szerb másodosztályú gárda lesz az ellenfél, vagy más oka volt, nem tudni, mindenesetre az meglehetősen furcsa, ha felkészülés kellős közepén, amikor bőven van lehetőség a gyakorlásra, több játékos kaphatna lehetőséget, akkor jön egy ilyen szituáció, de nyilván tudja az edző, miért történt ez most így. Ennek alapján azért nagyon valószínű, hogy az FK Tekstilac Odzaci ellen a most pihenők lesznek többet a gyepen.

A látottak megmutatták, hogy a támadópotenciál erősen csökkent Kodro eligazolásával és egyre égetőbb minőségi centert igazolni. Az Osijek elleni tesztmeccsre még egy gondolat erejéig visszatérve, le kell szögezni, hogy mindkét horvát gól erősen lesgyanús körülmények között esett. Mindkétszer a védővonal mögé bepasszolt labdával lépett ki egy játékos, s bár a videófelvétel középről, nem vonalban készült, azt tisztán látni, hogy nem alaptalanul reklamáltak  - főleg az első gólnál - Csongvaiék a játékvezetőnél, mert bizony mindkét esetnél lehetett volna lest fújni.

Mindazonáltal ez egy felkészülési meccsen belefér és azzal a tanulsággal szolgál, hogy a védekezéssel még mindig sok a probléma, bőven lesz mit csiszolni rajta a tavaszi rajtig.

(Mátay Balázs)

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek