10 hónapnál régebbi cikk

Volán bravúr Salzburgban, MÁV Előre győzelem a VOK-ban
Fehérvár Médiacentrum fotója
ICEHL
Volán bravúr Salzburgban, MÁV Előre győzelem a VOK-ban

A fehérvári hokisok négy év után tudtak nyerni a bajnok otthonában, ezzel stabilizálták 2. helyüket a tabellán, miként a Loki férfi röpisei, akik simán hozták a papírformát még tartaléksorral is.

Méghogy mumus!? Néhány hete megtört az átok: két év után sikerült legyőznie az osztrák nemzetközi jégkorong ligában a bajnoki címvédő Red Bull Salzburgot a Hydro Fehérvár AV19-nek, amely kedden este idegenben is megismételte bravúrját, Nilsson és Magosi találataival 2-1-re verte egyik legnagyobb riválisát, akit ezzel már 5 ponttal előz meg a tabella 2. helyén, azaz hat körrel az alapszakasz zárása előtt Bajnokok Ligája (CHL) indulást érő pozícióban áll!

Ahogy várni lehetett, mindjárt az első pillanattól nyomás alá helyezte vendége kapuját a bajnok, de ezúttal Roy eszén nem tudtak túl járni a "Vörös Bikák", sőt! A 6. percben Nilsson eresztett el egy süvöltős löketet a kék vonalról, okosan a "sűrűjéből", a korong pedig a hazai ketrecbe vágódott. Tolvanen kapus az előtte tömörülőktől nem látott sokat. Ezt követően még élesebbé vált a Salzburg az egalizálás érdekében, miközben azért a Volán is próbálkozott növelni előnyét. Egyik törekvés sem hozott eredményt, főképp azért, mert a fehérvári hálóőr, Roy ihletett formában ténykedett, hiába a 9-2-es kapuralövési arány, nem jött az egyenlítés.

A középső játékrészben sem sokat változott a játék képe, bár itt már időszakonként kiegyenlített játék folyt a jégen, a hazai dominancia megkérdőjelezhetetlen volt. De kit érdekelt ez, amikor egyszer csak érkezett egy parádés támadás a 36. minutumban, melynek végén - Kuralt és Hári előkészítése után - Magosi megduplázta a volán előnyét! 

A hátralévő szűk 26 percben mindent megpróbáltak a házigazda osztrákok, egy emberelőnyös szituációból sikerült is szépíteniük, de az egyenlítést nem tudták összehozni, még a végén a kapuslehozatalos emberelőnyben sem, sőt, a bekkelő Volánosok közül többen is közel álltak egy-egy kiütött korong okán az üres kapus találathoz, de mivel lepergett az idő kapott gól nélkül, ez senkit sem érdekelt már. Bravúr a javából, 3 pont Salzburgból, több mint 4 év után!

A hajrá azonban roppant komoly feladatokat tartogat a remélt siker érdekében. Sorrendben még a Vienna Capitals, a listavezető Klagenfurt, a Linz, az Innsbruck, az Olimpija Ljubljana és a Graz lesz Kiss Dávid alakulatának ellenfele. Legközelebb, pénteken (február 2., 19.15) a Capitals érkezik a Raktár utcai csarnokba, aztán utazik majd a Volán a rekordbajnok KAC otthonába, 10 nap pihenőt követően, február 13-án, 19.15-kor.

Összességében kutyanehéz dolga lesz a fehérvári csapatnak, mivel a hátralévő hatból négy mérkőzést is idegenben kell játszania, a Vienna mellett csak a Linz látogat az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokba, Klagenfurtba, Innsbruckba, Ljubljanába és Graz-ba utazniuk kell az "Ördögöknek".

A "nagyokkal" ellentétben a "kisvolánnak" nem jönnek a pontok az Erste Ligában, kedden este sem jöttek, amikor a Fraditól kapott ki otthon 4-1-re. Egyre jobban leszakad a többiektől az akadémista társulat, ám a játéka sokkal többre predesztinálná, amit még a hajrában be is bizonyíthat. Legközelebb majd február 1-jén, csütörtökön 18.30-kor a címvédő Gyergyó ellen, ugyancsak Fehérváron.

A papírformának megfelelően simán, 3-0-ra verte hazai pályán a férfi röplabda Extraligában a MÁV Előre Foxconn a TFSE-t. Dávid Zoltán vezetőedző azt is megtehette, hogy legeredményesebb pontszerzőjét, kulcsemberét, Redjo Kocit és a szintén kulcsembernek számító Christian Jankét pihentette, illetve a betegsége után visszatérő Pesti Marcell is csak az első két szettben volt a pályán. 

Távollétükben a helyettesek jól dolgoztak, Boa Szabolcs 10, Sebestyén Márton, valamint Tomanóczy Bálint, Szabó Vilmos és Pesti 8-8 pontot termelt. Ezzel a 3 egységgel a kék-fehérek úgy állnak a 2. helyen, a Kaposvár mögött 4 ponttal lemaradva, hogy két találkozóval kevesebbet játszottak nagy riválisuknál.

Az első játszmában 7-3-ra ellépett a fehérvári egylet, majd fokozatosan nyílt szét az olló, 25-16 lett a vége. A második szettben az első pont a fővárosiaké volt, akik 13-12-ig tartották a lépést a MÁV Előrével, de aztán belehúztak Tomanóczyék, akik 25-28-ra húzták be ezt a játékrészt. A végső játszmát hamar döntésre vitte a favorit, 7-1-el nyitott, majd 25-19-re nyert. A második meccslabdát a fiatal, mindössze 15 éves (!!) Péter Arnold értékesítette.

Az újabb 3 ponttal maradt a tabella 2. helyén a Loki, amely szombaton (február 4., 18.00) máris viszonozza a TF-es gárda látogatását.

(Mátay Balázs)

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek