Indul a fecskevédelmi szezon
Fehérvár Médiacentrum fotója
Németh Zoltán
Indul a fecskevédelmi szezon

Az elmúlt negyed évszázadban 50 százalékkal csökkent a magyarországi fecskeállomány, ez egyes becslések szerint 2 millió egyedet is jelenthet. Emiatt évente 2000 tonna kártevő és betegségeket terjesztő rovarral többet kell vegyszerekkel irtanunk.

Mindössze 25 év elegendő volt ahhoz, hogy a hazai fecskeállomány minden második tagja eltűnjön az ereszek alól. Egyik legkedvesebb és a gólyával közösen legikonikusabb költöző madarunk túlzás nélkül természeti kincsnek számít, nem véletlenül kötődik számtalan néphagyomány, mezőgazdasági feladat ütemezése vagy épp a rovarirtás szükségességének megállapítása kedves ereszlakó barátainkhoz. Hiányuk a nagyvárosokban is érezteti hatását, a korábban nagy fecskepopulációval rendelkező városoknak szinte nem is kellett különösebben foglalkozniuk a szúnyoggyérítéssel, napjainkban azonban a fecskék hiányában ez a feladat szélmalomharccá vált.

A Magyar Madártani Egyesület (MME) így foglalja össze a fecskék kiemelt szerepét:

„A rovarok elleni biológiai védekezésben óriási szerepe van azoknak az állatoknak, például a fecskéknek és a denevéreknek, melyek természetes úton csökkentik ezek számát. Ezért is aggasztó a települési fecskeállomány ezredfordulót követő megfeleződése. A hátterében az élőhelyek átalakítása, a táplálékbázis csökkenése és a klímaváltozás áll. Minden fecske legalább 1 kg, muslicától a nagyobb légy mérettartományba tartozó repülő rovart fogyaszt el csak a költési időszak alatt. Figyelembe véve, hogy Magyarországról akár kétmillió fecske is hiányozhat, ez azt is jelenti, hogy legalább kétezer tonna kártevő és betegségeket terjesztő rovar évről évre a környezetünkben marad!”

A jellemzően az emberek közelében, ereszek, tetők alatt, sárfészkekben költő fecskék megóvása közös érdekünk és felelősségünk. Fontos a meglévő fészkelőhelyek megóvása, a büntetést magával hozó fészekleverések hatóságok felé történő bejelentése, és az állandó ember-fecske konfilktusforrást jelentő ürülékpotyogást gátló fecskepelenkák karbantartása vagy ahol ezek még nincsenek, azok felhelyezése.

Az új fészkek építésében is segíthetünk tollas barátainknak, például olyan sárgyűjtőhelyek kialakításával, melyek segítik a fecskéket fészkük megépítésében. De akár műfészket is készíthetünk házilag, melyet szívesen foglalnak el az Afrikából hazatérő madarak. Ezeknek a kihelyezését érdemes a fecskék hullámokban történő hazaérkezéséhez, március-áprilisra időzíteni, így elkerülhetjük, hogy a túl korán kihelyezett fészket más madárfajok lakják be.

Az MME igyekszik minden módon segíteni a fecskék védelmét, a megérkezésükhöz igazodva így két fontos tudástárat is összeállított. Az egyik a fecskevédelmi eszközöket és lehetőségeket mutatja be, míg a másik praktikus tanácsokat mutat meg videók formájában a műfészek építésével kapcsolatban.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek