Négyszáznál is több haldokló fecskén segítettek egy nap alatt Sóstón
Fehérvár Médiacentrum fotója
Sóstó Vadvédelmi Központ
Négyszáznál is több haldokló fecskén segítettek egy nap alatt Sóstón

A hirtelen ősziesre fordult idő váratlanul érte a költözésre készülő madarakat.

Több mint négyszáz haldokló fecskén segítettek csak tegnap a Sóstó Vadvédelmi Központban, derül ki az intézmény vasárnap éjszakai posztjából. 

Azt írják, hogy a a madarakat egytől-egyig átnézték, majd megfelelő ellátás kaptak. Azóta pedig már  fűtött, számukra berendezett helyiségben próbálnak erőre kapni.

„Nem lehet megmondani hányan élik túl, amit lehetett azt megtettünk értük. Nagyon köszönjük mindenkinek, akik megpróbálnak segíteni ezeknek az állatoknak országszerte. Nagyon nehéz ez a helyzet. Reggel folytatjuk”

– írták a bejegyzésben, amit teljes egészében itt lehet elolvasni:

A problémát a hirtelen érkező viharos szél, lehűlés és eső okozta, ez már a Magyar Madártani Egyesület (MME) posztjából derül ki. A gyorsan ősziesre forduló idő ugyanis éppen a vonulási felkészülés közben érte a fecskéket. 

Ilyenkor ugyanis a kizárólagos táplálékukat jelentő repülő rovarok eltűnnek, majd a madarak éhezni kezdenek, három-négy nap múlva pedig tömegesen éhen pusztulnak. Életmentő lehet ilyen helyzetben az épületekre vagy  ezek közelébe beülő fecsketömegek esetében például a garázs, a melléképület, az istálló, esetleg a lépcsőház megnyitása, amit nyugodtan az állatokra is lehet zárni.  A fecskék így melegben tudják átvészelni a rossz időt, és akár egy-két nappal is tovább kibírják.

Az MME teljes posztját a fecskementésről itt lehet elolvasni:

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek