6 hónapnál régebbi cikk

Most sem érkeztek üres kézzel 
Fehérvár Médiacentrum fotója
Szeifert Richárd
Most sem érkeztek üres kézzel 

Húsz laptopot és a hozzájuk tartozó monitorokat adományozott a British Telecommunications  a Jákynak. Nem ez volt az első alkalom, a vállalat korábban is segítette már ily módon a jákysok tanulmányait.

A mostani eszközadománynak köszönhetően új informatika termet is avattak az intézményben a BT, vagyis a British Telecommunications Régiós Üzleti Szolgáltatóközpont jóvoltából.

„Ez egy jó lehetőség mindkét félnek, az iskolának és cégünknek egyaránt. Hasznos a diákoknak, mert az eszközökkel próbáljuk hozzásegíteni őket, hogy már tanulás közben lássák, hogy mire megy ki játék: a jövőben milyen állásokat kaphatnak majd, és ott mi lesz az elvárás. Nekünk pedig hasznos a kapcsolat, mert adott esetben ezek a fiatalok nálunk próbálnak majd szerencsét – ez egy win-win szituáció” – nyilatkozta az eszközök átadásakor Xaviera Sancho, a BT ügyvezető igazgatója. 

A BT két éven belül már másodszor segíti a jákysok tanulmányait ily módon.

Eddig 40 laptopot és 40 monitort hozott az oktatási intézménybe, melynek köszönhetően új számítógéptermet alakítottak ki az iskolában. Elsősorban az informatika és távközlési terület tanulóinak oktatására szolgálnak majd gépek, de valamennyi diák használhatja a termet és eszközöket.

„Rendkívül örülünk ezeknek az adományoknak, mert ily módon folyamatosan meg tud újulni a technikánk. Le tudjuk cserélni a régi gépeket és a gyerekek valóban jó minőségű eszközökön tudnak tanulni. Nem csak az informatika ágazatban tanuló gyerekek, hanem más ágazatok tanulói is használják majd ezeket a gépeket. Nagy igény van arra, hogy az elméleti tudást a gyakorlatban is megtanulják. Komoly programok használatát kell nekik megtanulni, ezeket a gépeken futtatni – ezek a gépek pedig már alkalmasak mindenre” - köszönte meg az eszközadományt Oroszné Stefánkó Éva, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Technikumának igazgatója.  

A BT egyébként nem csak eszközökkel, próba állásinterjúkkal is segíti a diákok tanulmányait, akik pedig ezeken jól teljesítenek – azoknak egy- egy valódi állásinterjúra is behívják a céghez.

Az új gépekre egyébként nagy az igény a Jákyban, tekintve, hogy évek óta folyamatos a túljelentkezés az intézményben, az elmúlt három évben pedig közel 10 százalékkal nőtt a tanulói létszám is. 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek