5 hónapnál régebbi cikk

Tóváros volt a tematikus szűrőnapok legújabb állomása
Fehérvár Médiacentrum fotója
Kiss László
Tóváros volt a tematikus szűrőnapok legújabb állomása

Egészségnapot tartottak a Tóvárosban és környékén élőknek. A mostani alkalmat is nagy érdeklődés övezte, az előzetes regisztrációval foglalható helyek mindegyikére jelentkeztek.

A Tóvárosi Általános Iskola volt az újabb állomása a több mint 10 éves városrészi, tematikus szűrőnapoknak. Az Önkormányzat az  Egészségfejlesztési Irodával karöltve azért indította el az ingyenes kezdeményezést, hogy minél többen részt tudjanak venni a szükséges egészségügyi vizsgálatokon.

Mészáros Attila, a városrész önkormányzati képviselője elmondta, köszöni azoknak az orvosoknak, nővéreknek és önkénteseknek a munkáját akik segítenek az egészségnap lebonyolításában, valamint örömét fejezte ki, hogy ekkora érdeklődés övezte az egészségügyi programot, hiszen ez is azt bizonyítja, hogy a városban élők szeretnének tenni az egészségünkért.

A mostani alkalmat is nagy volt az érdeklődés, hiszen minden hely megtelt, de mint Keresztury Lászlóné, a Székesfehérvári Egészségfejlesztési Iroda szakmai vezetője mondta, a remek helyszínnek és a már évek óta működő logisztikának köszönhetően ismét sikeres volt a lebonyolítás.

A legközelebbi egészségnapot Palotavárosban tartják május 25-én az István Király Általános Iskolában.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek