6 hónapnál régebbi cikk

Hankó Balázs lesz az új kulturális és innovációs miniszter
Fehérvár Médiacentrum fotója
MTI/Hegedüs Róbert
Hankó Balázs lesz az új kulturális és innovációs miniszter

Az államtitkárt azután nevezték ki, hogy Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter hétfő reggel bejelentette lemondását.

Megtiszteltetés és felelősség az, hogy a miniszterelnök a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetésére kért fel, „nem posztot, hanem feladatot kaptam” - mondta Hankó Balázs, az új kulturális és innovációs miniszter hétfőn az MTI-nek adott interjújában.

Az eddigi felsőoktatásért, szakképzésért és felnőttképzésért felelős államtitkár azután lett a tárca vezetője, hogy az eddigi miniszter, Csák János hétfőn bejelentette lemondását.

Hankó Balázs azt mondta: „nemzetünk versenyképességét és közösségein alapuló identitásának erősítését és őrzését kell szolgálnom”.

Köszönetet mondott Csák János leköszönő miniszternek, akitől az elmúlt években sokat tanult a vezetésről és a diplomáciáról. „Az ő munkáját kívánom folytatni” - hangsúlyozta.

A kormányzati tapasztalatairól azt mondta, hogy már sokfajta helyzetben segítette az elmúlt években a kormány munkáját: volt már tanácsadó, miniszteri biztos, helyettes államtitkár és államtitkár is.

A KIM-ben 2022 nyarától felsőoktatásért felelős helyettes államtitkárként, majd 2022 decemberétől pedig négy terület, a felsőoktatás, szakképzés, felnőttképzés, innováció államtitkáraként végezte feladatát - emlékeztetett.

Ugyanakkor már 2010-től az egészségügyért felelős államtitkárságon tanácsadóként dolgozott, ezt követően pedig 2017-től, mint az orvosegyetemek fejlesztéséért felelős miniszteri biztos, majd 2020 nyarától mint felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár dolgozott Palkovics László miniszter mellett - tette hozzá.

„Így a hajnali munkakezdés már akkor a mindennapjaim részévé vált. Jól ismerem mind a minisztériumi, mind a kormányzati működést, és szeretek és tudok is sokat dolgozni” - fogalmazott Hankó Balázs.

A szakmai hátteréről azt közölte, hogy eredendően gyógyszerész és egyetemi oktató, de az utóbbi években közszolgálatban dolgozott különféle vezetői állásokban.

„Úgy érzem, alapos ismeretekkel rendelkezem a felsőoktatás, és több szakterülettel, a tudományirányítás és a közintézmények megújításával kapcsolatban. Hagyományos gyógyszerészi család tagjaként a történelem szeretete mellett nem is volt kérdés, hogy szüleim pályáját kövessem, így végeztem 2001-ben a Semmelweis Egyetemen is ahol egyszerre kezdődött el a gyógyszerészi és az oktatási-kutatási pályám” - mondta a minisztérium élére felkért politikus.

Úgy folytatta, hogy az egyetem főgyógyszerészeként felelős volt az ország legnagyobb betegellátó intézményének, a Semmelweis Egyetemnek a gyógyszerellátásáért, több tantárgy oktatója volt, kutatási területe a gyógyszerészi gondozás és beteg-együttműködés a helyes gyógyszeralkalmazás érdekében.

Hozzátette: 2022-ben habilitált és 2023-ban kapta egyetemi tanári, professzori kinevezést a Semmelweisen; az egyetem vezetésében Merkely Béla rektor stratégiai helyettese volt a helyettes államtitkári kinevezéséig, 2020 nyaráig.

Családjáról azt mondta, hogy felesége is gyógyszerész, akivel közösen végeztek az egyetemen; négy gyermekük közül a legidősebb már egyetemista, második gyermekük most érettségizik, és immár a másik kettő is gimnazista.

Közös kapocsnak nevezte, hogy családjuk elég aktív Gödöllő közösségi és egyházközösségi életben.

„Férjként és apaként tehát sok tapasztalatom van a magyar családok öröméről és nehézségéről. Miniszterként kiemelt feladatnak tartom Magyarország családbarát szellemiségének megőrzését, s a családot alapítók teljes körű támogatását” - hangsúlyozta.

Szakmai terveiről kiemelte, hogy mindenekelőtt a versenyképesség erősítése a feladata.

„Mivel azt akarjuk, hogy legyenek sikeresebbek a magyar fiatalok, versenyképes egyetemek, XXI. századi szakképzés kell. Meggyőződésem, hogy egyetemeinknek, szakképzésünknek, felnőttképzésünknek, innovációnknak a magyar gazdaság szolgálatában kell állnia. Azon fogok dolgozni a számok nyelvén, hogy legyen egy egyetemünk 2030-ra a világ legjobb 100 intézménye között, legalább három az Európai legjobb 100-ban. Célom, hogy Magyarország legyen Európa 10 leginnovatívabb országa között. Jó alapjaink vannak, gondoljunk csak a gyógyszerészként általam jól ismert magyar gyógyszeriparra” - fogalmazott Hankó Balázs.

Az interjúban elhangzott az is, hogy a szakképzésben is van teendőnk: tavaly az EB-n a magyar szakképzés ezüstérmes lett, így most az a cél, hogy legközelebb legyen aranyérmes.

„A magyar családpolitika, családügy világszinten kiváló, csodájára járnak más országokból. A család, mint közösségeink alapja, nemzetünk legfőbb építő egysége, értéke. A meghozott intézkedések kiteljesítése ezt erősíti, ezt kell, hogy erősítse tovább. A célom, hogy a családpolitikánk eredményeit, lehetőségeit tovább erősítsem, és a fiatalok biztosak legyenek abban, hogy családot alapítani, gyermekeket nevelni érdemes és itthon érdemes” - hangsúlyozta.

A kulturális területen két célt tűzött ki: a nemzeti identitásunk megőrzését és a magyar kulturális élet értékközvetítő szerepének erősítését.

„Arra törekszem, hogy azokat a személyeket és csoportokat, akik értékeket teremtenek, megbecsüljük és további alkotásra sarkalljuk. A magyar kultúra gazdag és különleges. Feladatom és szándékom, hogy egyszerre lehessen a népi kultúrát vagy az anyanyelv ápolását mindennapjaink részeként megtartani, és a magas kultúra alkotásait is megvédeni. Ez az a magyar modell, amelynek nemzetünk jövőjének Kárpát-medencei dimenzióban kell biztos alapot adnia, és ez az a versenyképességi fordulat melyet Európának is ajánlunk július 1-től kezdődő elnökségünk során” - mondta Hankó Balázs.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek