Idén is tartalmasan telik a fehérvári Napraforgó tábor
Fehérvár Médiacentrum fotója
Zsiday Ádám
Idén is tartalmasan telik a fehérvári Napraforgó tábor

Több mint 160 gyermek tölti a vakációt ezen a héten a városi Napraforgó Táborban. A kicsiknek idén is számos színes programmal készülnek a Bregyóban.

Javában zajlik a vakáció, ezzel együtt pedig elkezdődtek a táborozások is. A városi Napraforgó táborban már a második turnus kezdődött, ahol a megszokott kézműves foglalkozás és strandolás mellett számos új program is várja itt a gyerkőcöket.

Minden héten különböző a tematika: a Jócsontok Fehérvári Kutyaiskola dolgozói a helyes állattartás alapjait is megmutatják a gyerekeknek. Emellett a Barátság moziban minden héten egy-egy filmet láthatnak a Bregyóban táborozó diákok.

A második turnus negyedik napján a táborozók kipróbálhatták ügyességüket: is egy biciklis akadálypályán nyereményekért cserébe tekerték a pedálokat, emellett játékos formában, különféle bűnmegelőzési feladatokat hajtottak végre. A Bregyóban egyébként még öt turnusban, egészen augusztus végéig várják a táborozni vágyó diákokat.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek