Megszólal Horváth József – Levélben osztja meg gondolatait a nyilvánossággal a fehérvári igazgató
Fehérvár Médiacentrum fotója
szekesfehervar.hu
Megszólal Horváth József – Levélben osztja meg gondolatait a nyilvánossággal a fehérvári igazgató

A Vasvári Pál Gimnázium igazgatója Cser-Palkovics András polgármesternek juttatta el nyílt levelét, megkérve őt arra, hogy változtatás nélkül hozza nyilvánosságra gondolatait a város és a szélesebb közösség megnyugtatására és tájékoztatására.

A Vasvári Pál Gimnázium igazgatóválasztása körül kialakult helyzetben a rengeteg szeretet-megnyilvánulásért mond először köszönetet Horváth József, aki 32 éves hagyomány alapján most is éppen vándortáborban van tanítványaival. Levelében mindenkit arra kér, hogy ne terelődjön politikai síkra a mellette való kiállás.

Számomra mindennél fontosabb a

Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium.

Amelyért lassan négy évtizede tanárként, majd vezetőként dolgozik, és hogy ez az iskola egy otthon és egy minőségi oktatást nyújtó intézmény lehessen minden diák számára. Végezetül megerősíti:

A tantestület, mint korábban már sokszor, bölcsességgel meg fogja oldani a sokszorosan nehezített feladatot.

Ezután is tapasztalatommal, tudásommal azon leszek, hogy segítséget tudjak nyújtani az iskolámnak! Ismételten kijelentem, hogy tanári pályám hátralévő néhány évében továbbra is a Vasvári Gimnáziumban kívánok szolgálni-tette hozzá Horváth József.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek