A helyzetek kimaradtak, Bosznia elvitt egy pontot a Puskásból
Fehérvár Médiacentrum fotója
Mátay Balázs
A helyzetek kimaradtak, Bosznia elvitt egy pontot a Puskásból

Az NL-ben már a játék és a helyzetkialakítás ment a magyar labdarúgóknak, ám a gólok elmaradtak a bosnyákok ellen, így nincs túl kedvező helyzetben a folytatás előtt.

Az UEFA Nemzetek Ligája idei második fordulójában a magyar labdarúgó-válogatott 0-0-ás döntetlenre végzett Bosznia-Hercegovina együttese ellen a Puskás Arénában, így pontja már van, de gólja temérdek helyzete ellenére továbbra sincs, ami nem túl kecsegtető a folytatást illetően.

A németektől elszenvedett 0-5-ös, méretes zakót követően három napjuk volt labdarúgóinknak, hogy javítsanak és bizonyítsák a közönségnek, hogy a szombati meccs csak egyszeri kisiklás volt. Ez részben sikerült, mert hajtott, küzdött nemzeti egyletünk, a helyzetkialakítás is jól ment, ám a befejezésekkel továbbra is hadilábon áll.

Szoboszlaiék alaposan megdolgoztatták Vasilj kapust, ha pedig ő nem, Fortuna segített a vendégeken. A 16. percben alakítottuk ki az első nagy helyzetet, egy jobb oldali szöglet után Varga Barnabás fejelt 11 méterről, a bosnyák kapus bravúrral szögletre mentett. A 24. percben ismét Varga dolgoztatta meg a vendégek hálóőrét, ezúttal egy bal oldali beadás után fejelt, Vasilj szögletre tolta a léc alá tartó labdát.

A 31. percben Szoboszlai tévesztett célt szabadrúgásból, majd két perccel később egy kontra végén Varga kanalazta kapura a labdát éles szögből, de a kapus ismét védett. A 38. percben Nagy Zsolt remek kapáslövése után újabb bravúrt mutatott be Vasilj, kipiszkálta a bal alsóba tartó labdát. A félidő hátralévő perceiben is a magyar válogatott irányította a játékot, de újabb nagyobb helyzetet nem tudott kialakítani, gól nélküli állás mellett fordultak a csapatok.

A második félidő is egyértelmű magyar fölénnyel indult, az első nagyobb helyzetre az 54. percig kellett várni, Bolla passza után Varga elől mentettek szögletre a vendégek. Ezt követően a döntetlennel látszólag tökéletesen elégedett bosnyák csapat érvényesíteni tudta az akaratát, hosszabb ideig nem tudtunk helyzetet kialakítani. A 71. percben Szoboszlai a balösszekötő helyéről, 24 méterről tekert kapura egy szabadrúgást, a labda a keresztlécről pattant ki, nem sokkal később Varga előtt adódott helyzet, de ez sem ment be. Próbáltuk fokozni a nyomást, a 74. percben végeztük el a 11. szögletünket, de ellenfelünk állta a sarat.

Marco Rossi a hajrára pályára küldte Kerkez Milost, Ádám Martint, Csoboth Kevint és a fejsérülést szenvedő Botka Endre helyére Balogh Botondot is. A 89. percben Ádám Martin elhibázta a meccslabdát, egy bal oldali beadás után senkitől sem zavartatva, az ötösről fejelt kapura, de középre, így Vasilj lábbal védeni tudott. Maradt a döntetlen, ami nem feltétlenül igazságos a látottak alapján, de a focit továbbra is gólra játsszák, nem helyzetekre...

A Nemzetek Ligája-sorozat októberben folytatódik, a mieink 11-én Hollandiát fogadják, majd 14-én Bosznia-Hercegovinába látogatnak.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek