3 hónapnál régebbi cikk

Kikapott az AFKC és az Alba Fehérvár is
Fehérvár Médiacentrum fotója
Kiss László
Kikapott az AFKC és az Alba Fehérvár is

Az Alba csapatainak nem volt jó napjuk a szombati, a női kézisek az NB I-ben szenvedtek minimális különbségű vereséget, a férfi kosarasok pedig az egykori elnökük tiszteletére lejátszott emlékmeccsen kaptak ki némi meglepetésre.

Korábbi felkészülési mérkőzéseit idegenben is magabiztosan nyerte meg az Alba Fehérvár férfi kosárlabda csapata, ám az első hazai edzőmeccs kellemetlen vereséggel zárult. A Budapest Honvéd ifjai 97-91-re győzték le vendéglátójukat a klub egykori elnöke, Nagy Gábor emléke előtt adózó mérkőzésen.

A találkozón a támadásokkal, azok eredményes befejezésével nem volt gond, Vojvoda vezérletével szépen termeltek a fehérvári kék-fehérek. A védekezés az, amiről időnként elfeledkeztek, ezt pedig a Honvéd köszönte és élt is vele.

A bajnokik rajt előtt még jókor jöhetett a kisebb pofon, ami jelzi: van még bőven tennivaló a Gáz utcai csarnokban a napi edzésmunkát, gyakorlást illetően.

Az Alba FKC női kézilabdázói már egy hete megkezdték bajnoki szereplésüket, ráadásul egy szép hazai sikerrel a Vác ellen. Ennek, valamint a felkészülés során a Collagenius tornán aratott győzelmük okán is önbizalommal telve ruccanhattak fel Budaörse az első idegenbeli NB I-es találkozójukra az új idényben. Hiába azonban a pozitív előjelek, szoros, végig kiegyenlített meccsen, de a házigazdák nyertek 24-22-re.

Az összecsapás tulajdonképpen már az elején eldőlt, mivel alig 20 perc után már 10-5-re vezettek a budaörsiek. Ezzel az előnnyel jól sáfárkodtak a vendéglátók, mert bár az AFKC a szünetre felzárkózott két gólra (12-10), a második félidőben ezt a két gólos különbséget jól őrizte. A fehérvári alakulat rendre majdnem utolérte - egyszer, 16-16-nál sikerült is - , de amikor feljött egy gólra, akkor mindig tudott válaszolni a vendéglátó csapat, amely nem érdemtelenül diadalmaskodott.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek