Kiss Imre - csaknem 6 évtized a fehérvári utánpótlás szolgálatában
Kiss Imre - csaknem 6 évtized a fehérvári utánpótlás szolgálatában
Kiss Imre - csaknem 6 évtized a fehérvári utánpótlás szolgálatábanNagy öröm számomra, hogy kiváló egészségben és jókedvűen fogadtál otthonodban. Kérlek meséld el hallgatóinknak, miként kerültél be ebbe a focis körforgásba annak idején?
- Először a Köfém SC kötelékeiben terelgettem, már a 60-as években, igen fiatalon a gyerekeket, majd Csiszár István, a mindenki által csak Guszti bácsiként ismert utánpótlás vezető hívott a Vidihez 1973-ban. Mivel a Köfémben a foci nem került annyira előtérbe, mint más sportágak, elfogadtam a felkérést. Azóta, immár 51 éve szolgálom szeretett klubomat, az utánpótlásnevelést és a gyerekeket. Itt kiemelném, hogy nekem szerencsém volt, mert a 70-es évek elején a Testnevelési Főiskolán az akkor ugyancsak nagyon fiatal, de már komoly tudással rendelkező dr. Mezey György volt az oktatónk, tanárunk. Olyan alapos, széleskörű munkát végzett velünk, amellyel elmélyítette bennünk a szakma szeretetét.
Nyugodtan mondjuk ki, igazi klub ikonná váltál az évtizedek folyamán az utánpótlásnevelői munkád által. Országos összevetésben is egészen biztos vagyok abban, hogy kevesen vannak hasonlók, mint te, akik ilyen régóta és ilyen alázattal tevékenykednek egy adott klubnál.
- Elképzelhető, hogy így van. Számomra nagyon fontos, hogy minden ide köt Székesfehérvárhoz, mindenek előtt a családom, három fiam, drága feleségem, aki sajnos már nincs köztünk. Sokat jelentett, hogy nem kellett vándormadarat játszani, minden itt történt a városban, nyugodtan lehetett dolgozni.
- Hogy működött annak idején a tehetségkutatás, mi volt a legfontosabb, illetve ma is mi a legfontosabb?
- A gyerekekben észre venni azt a szikrát, azt a pluszt, ami az igazi rátermettséget adja a tehetség mellett, hogy jó futballista lehessen. De kellett mindig szerencse is a szakmai rátermettség és a jó szem mellett. Valahol meg kell érezni, hogy mi az a plusz, ami egy ügyes gyereket kiemel a többi ügyes gyerek közül. Észre kell venni azokat az apró nüanszokat, amelyek sejtetik azt, hogy egy adott srácban sok lehetőség van. Példának okáért Vadász Imre a 80-as évek Vidijének meghatározó középpályása már igen fiatalon, 14 évesen kitűnt a rendkívüli munkabírásával. Aztán említhetném a technikailag nagyon képzett Nagy Tibit, aki szintén a 70-es, 80-as évek fordulóján játszott itt a Vidiben, kiváló csatár volt, ő is ahogy már tiniként megtartotta, majd elosztotta a labdákat, az nagyon kiemelte őt a többiek közül.
- Többen együtt emlegettek téged a régiek közül Csiszár Guszti bácsival, mint felfedezőjüket, aki a klubhoz terelgette, vagy edzette őket már a serdülő csapatban, hozzájárulva későbbi előre jutásukhoz. Guszti bácsival milyen volt együtt dolgozni?
- Nagytudású, kiváló ember volt, egy külön egyéniség a maga idejében.
A tehetségkutatás és fejlesztés, na, meg a Vidi volt Guszti bácsi élete. Reggel 9-kor már ott volt a sportirodán, majd késő estig semmi más nem létezett számára, csak a Vidi és a munka, a gyerekek. Sokat lehetett tőle tanulni is, a megnyilvánulásait, ahogy a gyerekeket kezelte. ha kellett megdorgálta a srácokat, aztán percekkel később már lelkesítette, dicsérte, dédelgette őket, hogy a megfelelő inspirációjuk meglegyen. Művésze volt a szakmának, igazi utánozhatatlan személyiség.
Sokat utazott, ott volt a megyei, járási, körzeti tornákon, kiválasztókon, s ha kiválasztott valakit, akkor sokat dolgozott azon is, hogy beérjen, valóra váltsa a benne rejlő lehetőségeket. Persze így is akadtak, akik megtorpantak a fejlődésben, esetleg emberi tulajdonságaik miatt nem váltak be, de szakmailag nagyon ritkán nem vált be az, akit ő kinézett a klubnak.
- Nyilván egy vidéki srácnál, aki az ország távolabbi szegletében élt, ott azért a család is komoly szerepet játszott, hogy elengedik-e a gyereket a Vidihez.
- Igen, ugye, az nagyon nagy dolog volt a 70-es, 80-as években, hogy sikerült a József Attila kollégiumban egy külön focista szárnyat kapnunk, így az ideigazolt gyerekeket el tudtuk szállásolni, függetlenül attól, hogy melyik suliba jártak. Ez fontos volt, hogy párhuzamosan tudjanak figyelni a tanulásra és a focira is, nyugodt körülmények között. Ebben nagy szerepe volt a kollégium igazgatójának, valamint Lakos Imrének, aki akkor tanár, gimnáziumi igazgató volt. Sokat köszönhettünk neki is.
- Legendás tehetségkutatók voltak a 70-es, 80-as években, én magam is megtapasztaltam a "Bácsi kérem, hol lehet itt focizni?" kiválasztó sorozat helyi szintjét, de voltak más hasonlók is, amelyek számos tehetséget adtak a Vidinek. Alapvetően miképpen működött annak idején ez az egész tehetségkutatás, tehetséggondozás? Járni kellett a településeket, illetve ezeket a tehetségkiválasztó eseményeket? Hogyan működött ez?
- Igen, menni kellett, hiszen voltak a járási, körzeti kiválasztók, bajnokságok, események, ezekről aztán
18-20 fiú odakerült a megyei kiválasztóra, ahol egy csoportot alkottak és egy hétig bentlakásos formában edzettek, fociztak minden nap, így a tényleges tehetségükön, ügyességükön túl megismerhettük őket, kik a legkitartóbbak, fegyelmezettebbek, s még számos fontos dolgot, amik elárulják valakiről, hogy mekkora lehetőség rejlik benne.
- Később aztán ezek közül a srácok közül eljutottak komoly szintre, sokuk a Vidihez, mások egyéb csapatokhoz NB-s osztályokba. A már általad is említett Vadász Imre, Nagy Tibor és Wittmann Géza mellett még kiket tudsz kiemelni, akiket te fedeztél fel, és/vagy a kezed alatt fejlődtek később NB I-es, néhányuk esetében válogatott labdarúgóvá? Négy-öt név biztosan van a tarsolyban, de ha kevesebb, az sem baj.
- A már említetteken kívül Horváth Gabit tudom kiemelni, aki Kislángról került a Vidihez, Disztl Lászlót nem kell bemutatni senkinek, de ott volt Brettner Csaba, aki nem vált ugyan híres labdarúgóvá, de nagyon ügyes volt, gyors, energikus, és technikailag is sokat fejlődött, NB I-es lett. Nem csak a legfelső szintekig jutókat tudnám kiemelni, hanem azokat is, akik megyei szinten kiváló focisták lettek, például Némedi Pisti, S. Molnár Gyuszi, vagy Segesvári nevű játékos, aki a dunaújvárosi körzetből került ki, azokat említem itt, akik a legrégebbiek, akikre már kevesebben emlékezhetnek, de megérdemlik, hogy szóljak róluk.
- Baráti, sportbaráti körben, amikor szóba kerülsz, mindig megemlítjük, hogy nemcsak sportemberként, utánpótlásnevelőként vagy ikon, igazi példa, de családilag is példás nevelőmunkát folytattál, hiszen fiaid is szép sikereket értek el a tanulás és a sportdiplomácia területén. Általuk is mondhatjuk, hogy a Kiss család egy vérbeli sportos család?
- Na, itt első helyen a fiúk édesanyját kell említeni, aki sajnos már nem lehet velünk, neki volt a legnagyobb szerepe a srácok nevelésében. Itt kiemelném, hogy a sportban különösen fontos az édesanya, a család szerepe, hiszen rendkívül nagy előny, ha egy kis focista gyerek edzés után hazamegy, ahol az édesanyja várja. Rend, családi szeretet van otthon, ahol a tanulásban is vannak elvárások a srác felé, mert bizony a foci nem tart örökké, jöhet bármikor egy sérülés is, bármekkora tehetség is valaki, fel kell készülnie a civil életre, ezért is nagyon fontos már kisgyermekkortól a tanulás, az iskolában a jó magaviselet, mert aki ebben élen jár, az a sportban, a pályán is fegyelmezett, példamutató. Fontos, hogy egy futballista ifjonc a privát életben, az utcán, a buszon, vonaton, bárhol társaságban, ahol megfordul, példamutató legyen.
- Nagyon sok fiatal kollégával dolgozol jelenleg is a Vidinél. Szoktak hozzád fordulni tanácsokért, hogy adott szituációt, játékost miként kezeljenek, mikor mit tegyenek?
- Erre külön ritkán van szükség, mert együtt edzünk velük, így automatikusan megy ez a dolog. Nagyon fontos, hogy miként képezzük a gyerekeket, mondok egy példát: ha lábfejjel szeretnénk jól megtanítani őket rúgni, akkor célirányos gyakorlatokat kell összeállítani, amelyek a rúgótechnika csiszolását, fejlesztését segítik, mindaddig, amig be nem rögzül az a mozdulat, hogy miként kell jól eltalálni a labdát lábfejjel. Rengeteg gyakorlás kell minden téren, sokszor, akár sok ezerszer is el kell gyakorolni a legfontosabb dolgokat, ha szükséges. A játékkapcsolat tekintetében is fontos, ha van egy jobbszélső és jobbösszekötő a csapatban, akik szeretnének jó játékkapcsolatot kialakítani, akkor hosszú órákig is képesek és kell is gyakorolni - akár edzésidőn kívül is - a mozdulatokat, hogy minél jobban tudjanak együttműködni a csapat érdekében a pályán.
- Ha jól számolom, nagyjából hat évtizede a pályán vagy, minden tekintetben, neveled a srácokat. Ez a hatvan év rengeteg élményt, emlékezetes pillanatot adott számodra is. Mi az, amit ezek közül így hirtelen ki tudnál emelni?
- Csak egy gondolat, ami nem feltétlenül ide tartozik, de fontosnak tartom hangsúlyozni: én soha, senkit emberi méltóságában, önérzetében meg nem sértettem. Ezt azért fontos aláhúzni, hogy az utánunk jövő generáció is így cselekedjék.
Nagyon fontos, hogy az adott fiatal, akit formálunk, felkészítünk, az kapjon világos, egyértelmű, határozott utasításokat, ha kell, ha szükséges, erélyesebb hangon, elmarasztalva, ugyanakkor, ha kell szelídebben, dicsérve, de mindig, minden körülmények között méltósággal!
Mert csak úgy lehet megtartani azt a játékost, úgy lehet motiválni, inspirálni, formálni. Úgy, mint a családban, a törődést érezve, hogy megbecsülik, számítanak rá.
- Azért picit dicsekedj is kérlek, hiszen számos csapatod ért el az évtizedek folyamán szép sikereket.
- Valóban. A kezdetek kezdetén nem volt kiterjedt országos bajnokság, igen sokáig az Országos Serdülő Kupa (OSK) és Országos Ifjúsági Kupa (OIK) volt a legfőbb korcsoportos megmérettetés, ami szintén első körben helyi, aztán körzeti, majd megyei szinten ment, aztán a legjobbak mentek tovább az országos szintre. Ezeken mi is indultunk és sikerült egyszer bejutnunk a döntőbe is, ami nagy dolog volt. Komoly közönség előtt, nagy élményt jelentett ez nekem és a srácoknak, az akkori csapatom tagjainak, olyat, ami elkísér minket egész életünkön át.
- Ha már az életre szóló élmény szóba került, jön a mérlegvonás pillanata: elmondható, hogy mindent figyelembevéve elérted, megvalósítottad azt, amit időnként célként kitűztél magad elé? Elégedett vagy azzal, amit elértél?
- Természetesen elégedett lehetek, hiszen ha csak azt nézzük, hogy egészségesen itt lehetek vagyok most, ráadásul aktívan dolgozhatok, éppen most indult az ovifoci, amiben tevékenykedek, akkor nem is lehetek más, csak elégedett! Itt szeretném is megköszönni a lehetőséget a Fehérvár FC vezetőinek, hogy hagynak a kicsikkel dolgozni. Cserébe igyekszem hozzájárulni a fejlődésükhöz, s ahhoz, hogy szeressék a focit, mert ez a legfontosabb ebben a korban, hogy szeresék a játékot. Itt megjegyezném azt is, hogy nagyra tartom országunk miniszterelnökének, Orbán Viktornak - büszke vagyok rá, hogy személyesen ismerhetem, ha találkozunk, üdvözöljük egymást - a sportág, ezen belül az utánpótlásnevelés iránti elkötelezettségét. A 2010-es években példamutatóan fogta össze a fiatalokat Felcsúton, sokat lehetett tőle tanulni szervezőkészségből, elhivatottságból, érezni lehetett, hogy törődik az utánpótlással. Amikor el tudott jönni egy-egy megyei szakmai programra, ezeken is minden felszólalásában hangsúlyozta a gyerekekkel való foglalkozás fontosságát, a nevelőedzők példamutatásának kiemelt szerepét. Én csak az elismerés hangján tudok róla szólni, hogy ezernyi országos dolga, vezetői tevékenysége mellett erre is volt, s van energiája.
