Győzelem Örményországban - de az írek ellen kell a pont a pótselejtezőért
Győzelem Örményországban - de az írek ellen kell a pont a pótselejtezőért
Győzelem Örményországban - de az írek ellen kell a pont a pótselejtezőértVarga Barnabás már csaknem szokásosnak nevezhető fejes góljával 1-0-ra győzött világbajnoki selejtezőn Jerevánban Örményország vendégeként a magyar labdarúgó-válogatott, amely így stabilizálta 2. helyét az F-csoportban, ám miután késő este Írország 2-0-ra megverte a portugálokat, a vasárnapi záráson hazai pályán kell szerezni minimum 1 pontot az írek ellen.
A találkozón mindvégig óvatos duhaj volt a magyar csapat, Szoboszlaiék igyekeztek birtokolni a labdát, amikor csak lehet, megindulni a hazai kapu felé, ám nem kockáztatták a hátsó stabilitást sem, nehogy az örmények elfussanak, s gólt, gólokat szerezzenek gyors kontrákból, mint azt az írek ellen is tették.
Nem is szereztek gólt, sem kontrából, sem másképpen, sőt, gyakorlatilag úgy pörgött le a 90 perc, hogy Dibusznak egyszer sem kellett védenie! Akadtak meleg helyzetek a kapunk előtt, de az ritkán forgott veszélyben.
A mieink találatát Varga Barnabás szerezte, aki a 33. percben Szoboszlai beadását fejelte szép mozdulattal a vendéglátók kapujába. Ezen kívül még két komoly ziccerünk akadt, egyszer Szoboszlai elől mentett becsúszva az utolsó pillanatban a kapu torkában egy hazai védő, majd Tóth Alex lőtt Varga lekészítése után 12 méterről a jobb kapufa tövét is érintve mellé.
Összességében több lehetőségünk volt, többet lőttünk kapura, többet birtokoltuk a labdát, győzelmünk jogosságához kétség sem férhet.
Az utolsó selejtező mérkőzésen vasárnap (november 16.) 15.00 órakor Írországot fogadjuk, amely 2-0-ra nyert Portugália ellen, így nem lesz tét nélküli ez az összecsapás, sőt! A pótselejtezős 2. hely csak akkor lesz meg, ha nem kapnak ki a mieink a Puskás Arénában. Most fáj igazán a nyitányon, Dublinban hagyott egy pont 2-0-ás vezetés után...



