Átrobogott az Alba a Körmenden
Fehérvár Médiacentrum fotója
Bálizs Zsuzsa
Átrobogott az Alba a Körmenden

Az egész mérkőzést uralták a fehérvári kosarasok, akik komoly erőt és minőséget mutatva üzentek a riválisoknak.

A Prievidza elleni bravúros Európa-kupás fordítás és továbbjutás után kedden este a bajnoki menetelését is megkezdte az Alba Fehérvár férfi kosárlabda csapata. Alejandro Zubillaga alakulata a Körmendet fogadta és verte el alaposan, 114-86-ra NB I-es bemutatkozásán. 

Sokan találgatták a mérkőzést megelőzően, hogy vajon a privigyei vagy a visszavágón mutatott arcát mutatja majd az Alba? Nos, a válasz frappánsra sikerült, mert a kék-fehérek ellentmondást nem tűrő játékkal, minden tekintetben ellenfelük fölé nőve olyan minőséget mutattak, amely jogosan emeli a bajnokesélyesek közé. Ezen az estén - ahogy a találkozó után a vendégek trénere, Forray Gábor is fogalmazott - más dimenzióban kosarazott az Alba, mint a Körmend.

Már az első percekben dominált a házigazda, 11-4-nél már időt is kellett kérnie Forray mesternek. Ez nem sokat segített a vasiakon, mert az Alba Horne, Smith és Vojvoda vezérletével 18-4-re ellépett, sőt, már 18 ponttal vezetett, amikor kicsit lazított a tempón, amit ki is használt a Körmend, így az első negyed végén "csak" 8 pontos hátrányban volt (33-25).

A folytatásban megint felpörgette a tempót az Alba, Horne keze nagyon sült a triplákkal, Nichols remekül irányított és fontos pontokat dobott. De többen is remek támadóformát mutattak ezúttal. A hajrához érve már úgy vezetett 31 egységnyivel a fehérvári egylet, hogy úgy tűnt, annyival nyer majd, amennyivel csak akar. 

28 pontnyi lett a differencia a végén, mert az utolsó negyedet igazából már elengedte az Alba, csak akkor húzott bele egy kicsit, amikor 31-ről feljött 18 pontra a Körmend, de 3-4 percnyi koncentráció után már ismét majdnem 30 volt közte. Horne összesen 25 pontot, közte hét (!) triplát szerzett, Vojvoda és Filipovity 19-19, Smith és Thomas 17-17, Nichols 11 pontot rakott a közösbe.

Folytatás pénteken (október 4.) 18.00 órakor Pakson, az idei szezonra nagyon megerősödő Atomerőmű SE otthonában. A FIBA Europe Cup csoportköre is kezdődik a jövő héten: október 9-én, szerdán 18.00 órakor a bolgár Rilski Sportist érkezik a Gáz utcai Alba Regia Sportcsarnokba.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek