2 hónapnál régebbi cikk

A Bozen ellen nem ment a Volánnak, a MÁV Előre viszont győzelemmel nyitott az Extraligában
Fehérvár Médiacentrum fotója
Mátay Balázs
A Bozen ellen nem ment a Volánnak, a MÁV Előre viszont győzelemmel nyitott az Extraligában

A pénteki idegenbeli sikert követően vasárnap hazai pályán elbukott a fehérvári hokicsapat, minként kikapott a FEHA19 is. A gyászos, szinte csak vereségeket hozó sporthétvégét a MÁV Előre férfi röpisei mentették meg dági sikerükkel.

A Vienna Capitals elleni pénteki, 4-1-es bécsi diadalt követően az Asiagótól kapott hatalmas, 8-2-es pofonba beleszaladó HC Bozen volt a Hydro Fehérvár AV19 ellenfele az osztrák bázisú ICEHL-ben. A bolzanóiak most nem nyíltak ki, mint pénteken, alaposan megszervezték védekezésüket és mivel a szerencse is többnyire melléjük szegődött, 3-0-ra legyőzték a kissé tompa házigazdákat.

Az első játékrészben már nagy volt a küzdelem, kemény összecsapások és viszonylag kevés helyzet jellemezte ezt a 20 percet, amely egyenlő erők küzdelmét hozta, gól nélkül.

A középső játékrészben a játékvezetők kerültek fókuszba, sorra szórták ki a büntetőpadra a játékosokat, főleg a fehérvári oldalon. A legtöbb kisbüntetés jogos volt, de nem egyértelműen mind, márpedig a sok hátrányos játék fizikálisan is sokat kivesz a védekező csapatból. Nem is tudta kihúzni a Volán végig, a negyedik két perces büntetése során - ekkor négy a három ellen voltak a jégen a küzdő felek - Matt Bradley használta ki az emberfórt, vezetéshez juttatva csapatát.

A kiállításhullám nem állt meg, egy áthúzódóval a záró harmadot is emberhátrányban kezdte meg Kiss Dávid együttese, amely egyenlő létszámban próbálkozott becsülettel, de nem sikerültek a befejezések, sok volt a technikai, átadási hiba, a pontatlanság. A bajokat tetézte a 48. percben a második bolzanói találat, amikor egy eladott hazai korongra csapott le a Bozen, Braden Christoffer és Anthony Salinitri pedig gólig vitték a kettő-egyes kontrát, utóbbi fonákja a felső vasról vágódott a gólvonal mögé.

Érezhető volt, hogy ez a Volán most nem lesz képes innen felállni, s nem is jött a szépítés, hiába vitte le a végén a kapust Kiss Dávid, hiába játszott majdnem 2 percig a végén kettős emberfórban a Hydro Fehérvár AV19, csak a játékosok kerültek a kapuba 1-1 ketrec előtti tömegjelenetnél, a korong nem. A kegyelemdöfés is jött, ahogy ilyenkor lenni szokott, 6 másodperccel a vége előtt pakkot vesztett a Volán, a HCB Südtirol Alperia pedig üres kapus góllal beállította a 0-3-as végeredményt.

Siránkozni nincs sok idő, kedden Svédországban már újabb BL (CHL) meccs vár a kék-fehérekre, majd szombaton (október 12.) 17.30-kor a következő ICEHL meccsen az Asiago látogat az Alba Arénába. 

Az Erste Ligás farmcsapat, a FEHA19 is kikapott, helytállása a Gyergyói HK otthonában csak a vezetés megszerzésére és a tisztes, 5-2-es vereségre volt elegendő. A kisvolán legközelebb október 11-én, pénteken a Csíkszeredát fogadja bajnoki találkozón 18:30-kor.

A női csapat szombati vereségét vasárnap a MÁV Előre Foxconn Extraligás férfi röplabda alakulata idegenbeli sikerrel feledtette. Omar Pelillo együttese a Dág KSE vendégeként Esztergomban nyert tükörsimán 3-0-ra. 

A fehérvári gárda mind a három játszmát nagy fölénnyel, 25-14-re, 25-13-ra és 25-15-re húzta be, bajnoki címre hajtó csapathoz méltó produkcióval. 

A magabiztos győzelemből Pesti Marcell 15, Redjo Koci és Eke Péter 10-10 ponttal vette ki a részét.  

A MÁV Előre legközelebb október 13-án, vasárnap 18 órakor Miskolcon a MEAFC vendégeként gyűjtheti tovább pontjait, amire erőteljes esélye lesz a legutóbbi 10. helyezett ellen.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek