1 hónapnál régebbi cikk

Kiejtette a kupából a meglepetéscsapatot az Alba FKC
Fehérvár Médiacentrum fotója
Alba FKC
Kiejtette a kupából a meglepetéscsapatot az Alba FKC

A fehérvári női kézisek az NB I-ben hat forduló után százszázalékos mérleggel álló, a Ferencváros korábbi sikeredzője, Elek Gábor által irányított Esztergomot ütötték el a továbbjutástól a hazai kupasorozatban.

31-27-re legyőzte a női kézilabda Magyar Kupa 3. fordulójában az első osztályban újoncként az első hat mérkőzése után is hibátlan MOL Esztergom együttesét az Alba Fehérvár KC csapata, így túl a továbbjutás örömteli tényén azt a bravúrt is magáénak tudhatja, hogy ebben az idényben elsőként sikerült tétmérkőzésen felülmúlnia az Elek Gábor vezette Duna-parti alakulatot.

Az első félidőben végig fej fej mellett haladtak a küzdő felek, hol az egyik, hol a másik csapat volt 1-1 gólos előnyben. A második játékrész 4. percében sikerült Suzana Lazović együttesének robbantania: 18-17 után 10 perc alatt ellépett egy 6-0-ás futással 24-17-re, s innen már nem volt visszaút a vendégek számára, akik ezt követően még négy gólra kétszer is felzárkóztak, de ennél jobban nem tudták megközelíteni a hazaiakat, akik már 28-21-re is vezettek, s végül simán behúzták a meccset, vele együtt a továbbjutást.

Az AFKC-ban a 7 gólos Smbatian, valamint az egyaránt 4-4 találatig jutó Kövér, Utasi, Szabó-Májer és Trawczynska mellett a kapuban parádézó, 23 lövésből 11-et hárító (!), 48%-os hatékonysággal védő Hadfi Gréta produkciója jelentette a különbséget a két csapat között.

A következő körben már a nemzetközi kupaszereplők, így a Győr, a Fradi, a DVSC, a Mosonmagyaróvár és a Vác is bekapcsolódik a küzdelmekbe, ám a legközelebbi komoly feladat a bajnokságban vár a fehérvári hölgyekre, ugyanis az Eb-szünet előtti utolsó hazai meccsen, november 2-án 18.00 órakor a DVSC, majd egy héttel később idegenben a Vasas lesz az ellenfele. 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek