Csuhay József - a Vidi szarajevói hőse, aki két vb-t ült végig a padon
Csuhay József - a Vidi szarajevói hőse, aki két vb-t ült végig a padon
Csuhay József - a Vidi szarajevói hőse, aki két vb-t ült végig a padon- A Zseljónak lőtt gólod kapcsán nyilván ezerszer kaptál már kérdést, s ezt mi sem kerülhetjük meg. Először azonban arra kérlek, áruld el nekünk, gyerekkorodban miként kerültél kapcsolatba a focival?
- Nem hiszem, hogy újdonságot mondok ezzel, mert a legtöbben így kezdik: az utcákon, tereken fociztunk a többi környékbeli gyerekkel. Valakinek volt labdája, az lehozta, letettünk valamit, ami kapuként szolgált, aztán rúgtuk, ami belefért, néha reggeltől estig.
- Ez hol történt?
- Egerben, ott születtem, ott nőttem fel.
- Mikor lettél aztán igazolt labdarúgó?
- Hú, talán 11-12 éves lehettem, amikor leigazolt a helyi sportiskolás csapat. Akkoriban nem volt divat, hogy 5-6 éves korban már viszik a gyerekeket a klubokhoz, nekünk az alapképzés az utca, a grund volt. Ott sajátítottuk el a legtöbb alapvető dolgot, ami a focihoz kellett. Később aztán a helyi Dózsában mutatkoztam be a felnőttek között az NB II-ben.
- Egy kis ugrás az időben: mikor és miként kerültél a Vidihez?
- 1980-ban igazoltam Fehérvárra. Az akkori technikai vezető, Szalmásy Tamás keresett meg, hogy szeretnének leigazolni, ő hozott ide Fehérvárra. Akkor már túl voltam a katonaságon, 23 éves voltam.
Az első néhány meccsen még nem játszottam, de Verebes József, aki fiatal edzőként vezette a csapatot, valamiért berágott a "Gúnárra", Nagy III. Jánosra, és engem állított a csapatba, szólt, hogy a következő meccsen én játszom jobbhátvédet. Elsőre kissé meglepődtem, jeleztem is neki, hogy én eddig életemben nem voltam jobbhátvéd, de a Verebes mester azt mondta, "nem baj, megoldod, k..va jó leszel, csak csináld!" Igaza lett, jól ment a foci, ott ragadtam a csapatban és a védősorban.
Ez megalapozta a sikeres pályafutásomat.
Verebes József a ráérzéseiről és a motiválásról volt leginkább híres, esetedben is egyértelműen bejött az elgondolása.
- Igen, így van, de azért ő tudott még több más dolgot is, ami a legjobbak közé emelte. Nála éreztem először azt - pedig akkor már 23 éves voltam, túl hat évnyi NB II-es szereplésen - , hogy nincs teher a vállamon, úgy tudtam focizni. Ez a legjobb dolog, ami történhet valakivel, amit egy edző elérhet a játékosánál, hogy felszabadultan játszhat, nem kell semmin görcsölnie.
- Ezek szerint nem az a tréner volt, aki egy-egy hiba után szankcionált, kitett a csapatból, inkább biztatott, lelkesített.
- Valóban. Valamit nagyon jól csinált, azért volt ő a Verebes, azóta is kevesen voltak hasonlók, akik olyan hatást tudtak gyakorolni a játékosaira és a csapatára, mint ő. Valamit tudott amit mások nem. A Vidinél is ezért volt sikeres. Ennél azonban ő többet akart, hatékonyabb hátteret, de ezt nem érte el az akkori vezetőknél, valószínűleg ezért ment el Győrbe, ahol aztán kétszer lett bajnok az ETO-val, ott biztosították neki azokat a feltételeket, amiket ő kért az eredményesség érdekében.
- Azt azért elérte a Vidinél, hogy lerakta annak a csapatnak az alapjait, amely az 1984/85-ös szezonban a bajnoki bronzérem mellé milliókat ajándékozott meg az UEFA-kupás meneteléssel.
- Egyértelműen. Abból a sikeres Vidiből gyakorlatilag mindenki játszott már a Józsinál is. De azért nem szabad elfelejteni, hogy a sikerek mellett akadtak gyengébb idények is, amikor majdnem kiestünk, vagy amikor lemaradtunk a dobogóról, mint Szentmihályi Antal idején, bár nem csak nála, vele, ez többször előfordult, hogy "csak" 4. helyen végeztünk. A másik meghatározó edző,
Kovács Feri bácsi is jókor jött a Vidihez, kellett az ő kicsit szigorúbb hozzáállása, rendrakása, amire pont jól érzett rá, mert az sem jó, ha nincs rend egy csapatnál és az sem, ha túlzásba viszik, elvégre ez egy kreatív játék.
Mindenesetre kell egy jó alap, ezt ő megteremtette.
- Vele érkeztetek el ahhoz a bizonyos ikonikus szezonhoz, amelynek során az UEFA-kupában a fináléig meneteltetek. Ebben a szériában jött a te nagy pillanatod Szarajevóben, az elődöntő visszavágóján. Egyszercsak ott volt előtted a labda, két perccel a meccs vége előtt, és a többi már történelem. Akkor, ott mi játszódott le a fejedben, a lövés előtt? Mégiscsak védő voltál, nem egy gólvágó típus, aki rutinból megold egy ilyen szituációt.
- Nem voltam gólvágó, valóban, de ezért jelezném, hogy mielőtt a Vidihez kerültem én inkább csatár és középpályás voltam, a másodosztályban rúgtam jó pár gólt.
Ebben a szituációban nem volt idő gondolkodni, a pillanat töredéke alatt kellett dönteni, úgy döntöttem és oldottam meg a helyzetet, hogy bement, gól lett, és ez a lényeg. Egy kényszerítő után elém került a labda, elrúgtam, bement, jöhetett az eufória!
Minden más csak belemagyarázás, lehetne ezt színezni, de felesleges. A lényeg a végeredmény: gól lett.
- Azt azért valljuk meg, volt ott némi szerencse, hiszen beleért a kapus, a kapufa is, és talán a keresztezni próbáló védő lábszára is. De valóban, bement és csak ez számított!
- Világos, ez ilyen, egy igazi dráma volt! Mivel én is edzősködtem, tudom, milyen ez, nagyon megmaradt bennem a Zseljo edzőjének az arca, amikor Ivica Oszim a tenyerébe temeti az arcát a gól után, amikor átfut rajta a dráma, hogy elment a hajó. Iskolapéldája annak, hogyan tud összeomlani az ember egy pillanat alatt. Szóval, a lényeg: ne menj edzőnek!
- Pedig játszottam már a gondolattal. De köszönöm a jó tanácsot! Na, de félre e tréfával: a Vidiben nyilván nagyon sok élményed volt, itt lettél NB I-es, válogatott, itt értek az első szép sikerek. Mi az ami leginkább megmaradt benned ezek közül?
- Na igen, válogatott! Sokan nem tudják, de én a Vidiből két világbajnokságra is eljutottam, az 1982-es spanyol és 1986-os mexikói vb-n (ez volt az utolsó magyar részvétel világbajnokságon) járt magyar csapat keretében is ott voltam, csak az a szívfájdalmam, hogy egyiken sem kaptam egy perc lehetőséget sem Mészöly Kálmántól, illetve Mezey Györgytől. Ezzel együtt is ez mind a kettő meghatározó élmény, emlék volt nekem. Ami konkrétan a Vidit illeti, ezekben az években, amikor itt fociztam, egy nagyon jó közösség alakult itt ki, s egy nagyon jó közegben éltünk itt a családommal hat éven át.
A pozitívumok ellenére, amikor a Honvéd megkeresett, éreztem, hogy váltanom kell, mert a Vidivel csekély az esélye annak, hogy bajnok legyek, konkrétan semmi. Akkor a Honvéd nyerte sorban a bajnoki címeket éveken át, ott nagyságrendekkel komolyabb feltételrendszer volt, így végül Kispestre igazoltam és sikerült is bajnokságot nyernem.
Szerettem volna elmondani magamról, hogy én is bajnok vagyok, így akkor meg kellett lépnem az átigazolást. Ehhez persze az is kellett, hogy a Vidivel sem úgy alakultak a tárgyalások, ahogy kellett volna, de ez egy másik történet, rég volt...
- Összességében sok szép évet töltöttél a focipályán. Most mi van veled, mit lehet tudni a jelenlegi életedről?
- Egerben élek újra, 31 éve alapítottam ott egy focisulit. A fiammal igazgatjuk, ez köti le az időmet manapság is. Közben dolgoztam edzőként Kuvaitban, Romániában, egyébként pedig van hét unokám, ami ugyancsak komoly lekötést igényel a részemről, illetve a nejemtől is, úgyhogy a nagypapa szerep és a focisuli - ahol máig tartok edzéseket - dolgainak rendezgetése tölti ki a mindennapjaimat.
- Ha már említetted a nejed, a fiaidat, unokákat, mennyire sportos ma a Csuhay család? Akadnak az utódok között olyanok, akik követhetnek a pályán, vagy legalábbis a sportban van jövőjük?
- Persze, természetesen. A nagyobbik fiam által van egy 15 éves unokám, ő is focizik, illetve a nagyobbik lány unokám is focizik. A két kisebb lányka, akik 9 évesek, ők még nem sportolnak semmit, de a foci őket is érdekli.
- Végül jöhet a műsorban hagyományos mérlegvonás: amit anno gyerekként elképzeltél magadnak és amit végül el is értél a fociban, hogy érzed, rendben volt?
Én anno szalaparti parasztgyerekként nem ábrándoztam nagy dolgokról, csak arról, hogy egyszer az Egri Dózsában focizhatnék - ahol a meccseken labdaszedő voltam akkoriban -, kijöhetne apám és megnézhetné a fiát, hogy itt játszik. A minimalizált álmaimhoz képest azért elég messzire eljutottam.
Tehát úgy érzem, azért amit elértem, az rendben van.
- A mai Vidit figyeled? Mi a véleményed a mostani fiatal csapatról?
- Nem sokat látom őket, csak a tv-ben követem a meccseiket, amikor tudom, de nem látom át a dolgokat, nem is tudok így mély véleményt megfogalmazni. Igazából azt sem tudom, ezek a srácok mennyire kötődnek a Vidihez, saját nevelésűek, vagy legalább kiskoruk óta ott játszanak, vagy innen-onnan hozták őket. Mindenesetre azt el tudom mondani, hogy aki a mai futballban komoly eredményt akar elérni, annak nem lehet csak fiatalokra építeni, kell a rutin is.
A fiatalítás szép is, jó is, de be kell tenni a kasszába a lóvét, hogy néhány rutinosabb minőségi játékosa is legyen a csapatnak. vagy olyan extra minőségi utánpótlás kell, amire ritkán van példa.
Most éppen hülye példa, amit mondok, mert nemrég kaptak egy kilencest a BL-ben, de a Dinamo Zagreb ezen az úton jár és jól jár, mindig ki tud termelni nagyon komoly tehetségeket, akiket fölépítenek, majd jó pénzért 18-19 évesen eladják őket a top ligákba, az értük kapott pénzből pedig szépen működnek. Ott nincs kiemelt állami támogatás, ez a járható és jól bevált út náluk.
- Vissza még egy rövid válasz erejéig a mérlegvonáshoz: összességében tehát elmondható, hogy mindennel elégedett vagy, amit elértél?
- Igen, a futballal kapcsolatban, mondhatom, hogy igen!
