4 hónapnál régebbi cikk

Elképesztő szerencsétlenkedések az M7-esen, a sofőrök sorra benézik a terelést
Fehérvár Médiacentrum fotója
MKIF Zrt.
Elképesztő szerencsétlenkedések az M7-esen, a sofőrök sorra benézik a terelést

Többen simán behajtottak egy forgalom elől elzárt szakaszra az aszfaltot szállító teherautó után. Egy kamionos negyed órán át forgolódott az autópályán, mire tovább tudott haladni.

Múlt héten tanúi lehettünk annak, mennyire veszélyes az, ha a figyelmetlen sofőrök csak az előttük haladót követik libasorban, és semmibe veszik a figyelmeztető táblákat – olvasható a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF Zrt.) hétfői posztja elején.

Az úthálózat-üzemeltető vállalat bejegyzéséből kiderül, hogy az M7-es autópálya egyik lezárt szakaszára több autós is behajtott egy a munkaterületre aszfaltot szállító teherautó után, figyelmen kívül hagyva a KRESZ-táblák jelzéseit.

„Bár volt, aki időben észrevette, hogy valami nincs rendben és visszafordult, többen viszont majdnem egy kilométert tettek meg a lezárt úton, mire feltűnt nekik: rossz helyen vannak. Egy kamionosnak pedig 15 percbe telt, mire visszatolatott, majd a lezárt részen próbált meg a helyes irányba kerülni, de így percekre elzárta az utat” - áll a posztban.

A sofőrök időnként tényleg elképesztő szerencsétlenkedéséről videó is készült, amit itt lehet megnézni:

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek