1 hónapnál régebbi cikk

Városszerte szerelik már az adventi díszkivilágítást
Fehérvár Médiacentrum fotója
Bácskai Gergely
Városszerte szerelik már az adventi díszkivilágítást

A Palotai kapu tértől a Zichy ligetig tart majd idén is a fehérvári adventi vásár. A Belváros ünnepi díszkivilágításban pompázik majd, amit több hete szerel már a Városgondnokság lelkes szakembereiből álló csapat. Újdonság lesz ebben az évben az a mintegy negyevenötezer kis égőből álló, csillagos égbolt fantázianévre keresztelt égősor, ami a Városház téren lesz az adventi vásár fölött.

A Belvároson kívül, a Tóvárostól Vízivárosig és Maroshegytől Csaláig szinte minden városrészben van olyan hely, ami karácsonyi fényekben pompázik majd, és ehhez villamossági szerelések sorát kell elvégeznie december elejéig a Városgondnokság szakembereinek, ezért is kezdték már november elején a munkát.

Újdonság lesz az idei évben, hogy a Városház téren, a Püspöki Palota előtt csillagos ég fantázianéven, összesen 4,5 kilométer hosszú fényfüzért szerelnek 15 centiméterenként a tér fölé, ami mintegy negyvenötezer kis égőt tartalmaz.

Az ünnepi díszbe öltözött Belvárosban a négy adventi héten keresztül karácsonyi hangulatú kiskoncertek szórakoztatják majd a járókelőket. Mesebeli gőzös zakatol a város karácsonyfája alatt, a hétköznapokon pedig több alkalommal a város óvodásai, kisiskolásai adnak műsort az adventi színpadon.

Több mint ötven faházban lesznek vendéglátósok, kereskedők és kézművesek is a Palotai kapu tértől, a Fő utcán keresztül a Zichy ligetig. A ligetben is nagyon szép lesz a megújult díszkivilágítás a fákra csavarva, ami hangulatossá teszi a

várhatóan november 22-én nyitó Kori Ligetet, valamint ebben az évben is látható lesz az adventi fénykorona a liget Belváros felőli részén.

A városban mindenhol csak energiatakarékos, LED-es fények világítanak advent időszakában. Az ünnepi világításhoz több száz kilométernyi kábelt húznak ki és szerelnek fel az ünnepi várakozást nyitó hétvégéig a Városgondnokság villanyszerelői.

Székesfehérvár karácsonyfája november 18-án, hétfőn érkezik a Városház térre, amit aztán fényekkel is feldíszítenek majd.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek