Többszáz karácsonyt tettek szebbé a XIX. Adni Jó KupánTöbbszáz karácsonyt tettek szebbé a XIX. Adni Jó Kupán
A rengeteg adomány és a csapatok nevezési díjából befolyó 3 millió forintból az Adni Jó Kupa Baráti Kör Alapítvány játékokkal és hasznos ajándékokkal segíti meg az ünnepeket a rászorulók számára. A szervezők már októberben elkezdték a jótékonysági aukciókat lebonyolítani, ugyanis 5 intézmény közel 200 ellátottjának speciális ajándékokat fognak átadni jövő héten, emellett pedig a 100 hátrányos helyzetű Fejér megyei család, és ugyanennyi gyermek kap vadonatúj ajándékot és tartós élelmiszercsomagot.
Emellett ezúttal két beteg kislány gyógyulására is gyűjtött további 3 millió forintot az alapítvány. Az idei évben az Adni Jó Kupa egyik jótékonysági kezdeményezettje a 10 éves Szofi, aki extrém koraszülött volt. A kislány agyvérzést szenvedett és cerebrális parézissel küzd, aminek következtében a jobb lába és keze nem működik tökéletesen.
A 14 éves Balla Boglárka pedig idén júniusban ballagásáról haza tartva szenvedett súlyos balesetet. Boginak akkor sajnos eltörött több csigolyája, így kezei és lábai lebénultak. A szülők szeretnék hazavinni lányukat a kórházból, ehhez azonban az egész otthonukat akadálymentesíteni kell, ami rengeteg munkával és költséggel jár.
Az alapítvány most a két kislánynak összesen 3 millió forinttal tudott segíteni, amivel remélhetőleg könnyebbé teszik majd a lányok mindennapjait.
Az Adni Jó Kupa tehát ismét összefogást és reményt hozott az ünnepek előtt, hiszen a gyűjtés és az adományok segítségével a 2 kislány és több mint 300 család és gyermek karácsonyát tették szebbé.