Palotás-művek nyomában: a török kiűzésének emléktáblájaPalotás-művek nyomában: a török kiűzésének emléktáblája
Palotás József szobrászművész 1947. január 6-án született Pécsett, középiskolai tanulmányait a város művészeti gimnáziumában végezte, majd a Képzőművészeti Főiskola szobrász szakán tanult, itt Somogyi József volt a mestere. Pályája elején, 1972-től három éven át tanárként dolgozott Pécsett, majd 1975-ben jött létre első önálló kiállítása Budapesten. Egy évvel később Dunaújvárosban telepedett le, innentől állandó szereplője volt Fejér megye művészeti alkotóközösségének.
1995-ben a szakma elismeréseként Munkácsy-díjjal tüntették ki. 1999-ben a dunaújvárosi művészek szavazata alapján az „Év Képzőművésze” lett. Munkáival a hazai tárlatok mellett több németországi kiállításon is megismerkedhettek a szobrászat szerelmesei. A Köztérkép így foglalja össze művészi iránymutatását:
„Munkásságában azonos súlyú a kisplasztika, a monumentális szobrászat és az éremművészet. Műveinek domináns anyaga a bronz és a kő. Alkotásai - eltekintve a megrendelésre készült portréktól - nonfiguratívak, amelyek organikus formák szürrealisztikus megformálására épülnek.”
Munkáiban erős vonalat képeznek a köztéri alkotások is. Első ilyen munkája 1975-ben, Komlón került átadásra, jelenleg a Köztérkép összesen 54 köztéri alkotását jegyzi. Érdekesség, hogy ezek közül egy Olaszországban, Nápolyban van, míg a hazai 53 köztéri alkotásából három Székesfehérváron található. Ezek közül az egyik kifejezett forgalmas helyen tekinthető meg, valószínűleg sokan ismerik is, mégis, készítője kevés alkalommal került eddig szóba.
Ez az alkotás a Várkörúton, a Nemzeti Emlékhely ebbe az irányba néző falán található. Palotás József ezen alkotása egy emléktábla, mely a török kiűzésének 300. évfordulójára készült. Ahogy a Köztérkép is ír erről:
„A város török alóli felszabadulása 1688-ban következett be: gróf Zichy István vicegenerális 1687. október 17-én visszafoglalta Csókakőt, majd még ebben az évben Battyán, Palota elfoglalása következett. Battyánban a török őrség harc nélkül feladta a várat. Székesfehérvárt ezzel körülzárták, majd 1688. május 4-én gróf Batthyány Ádám tábornok átvette a parancsnokságot és visszafoglalták a várost.”
A dombormű és a hozzá tartozó emléktábla ennek állít emléket, megmutatva a napsütésben pompázó középkori várat, utalva ezzel egy nyomasztó időszak végére, a felszabadulással új életszakaszba lépő városra. A dombormű és a tábla avatására 1988. május 19-én került sor.
Palotás József alkotása immár 37. éve része a Várkörút mindennapjainak. A későbbiekben a szobrászművész további fehérvári alkotásait is bemutatjuk majd.