Történelmi tematikájú előadásokat készítenek majd a múzeummal együttműködve diákok
Fehérvár Médiacentrum fotója
Maráczi Lilla
Történelmi tematikájú előadásokat készítenek majd a múzeummal együttműködve diákok

Együttműködési megállapodást kötött a Szent István Király Múzeum a Szent Imre Gimnáziummal. A megállapodás értelmében történelmi tematikájú, az Árpád-házhoz köthető színdarabokat hoz majd létre a középiskola színjátszó csapata, a múzeum munkatársaival együttműködve.

A Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpontban írták alá hétfőn azt az együttműködési megállapodást a Múzeum és a Szent Imre Gimnázium közt, melyben rögzítik: A jövőben a középiskola színjátszói, Árpád-házhoz köthető színdarabokat hoznak majd létre. "Mi szakmai hátteret illetve helyszínt tudunk biztosítani ezen műsorokhoz. Az iskola pedig "junior szereplőket". A történelem bemutatása ily módon élővé és színessé válhat majd. Ugyanakkor ezáltal a jövő múzeumlátogatói is megjelennek nálunk" - magyarázta az együttműködés lényegét Pokrovenszki Krisztián, a Szent István Király Múzeum főigazgatója.

A tervek szerint azon Árpád–házhoz köthető történelmi személyek életét dolgozzák majd fel ezen előadásokban, akik a koronázásig ugyan nem jutottak el, de fontos szerepük volt a királyi család életében.

Mint a Szent Imre Gimnázium igazgatója mondja, egy értékteremtő megállapodás született. "A gimnázium feladata, hogy a tanulók fejlődésében, értékközvetítésében előrébb haladjunk és ennek kiváló eszköze a múzeummal történő együttműködés. Gondolok itt az "Árpád-ház junior programra", és minden más olyan előadásra, ahol szakmai segítséget és teret kapunk a múzeumtól" - fogalmazta meg gondolatait Csák Lajos, a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda igazgatója az együttműködési megállapodás kapcsán. 

Az egyes előadásokat a Királyi Napok ideje alatt bárki láthatja majd. A darabokat íróként és rendezőként Matuz János jegyzi majd.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek