Újabb fehérvári gimnázium épületét újították felÚjabb fehérvári gimnázium épületét újították fel
A diákok még a Kodolányi János Gimnázium régi épületéből mentek el téli szünetre, az új évet azonban már egy teljes mértékben megújult új épületben kezdték hétfőn.
Befejeződött a felújítás az egykori Ybl Miklós Általános Iskolában, így a Kodolányi Gimnázium 22 osztályából 8 már egy teljes egészében megújult intézményben folytathatja tanulmányait idén.
"Voltak olyan srácok, akik azt mondták, hogy olyan, mint egy új lakópark,
illetve reggel lehetett látni a diákok arcán a meglepetést. Tény, hogy még be kell lakjuk, de ami látszódott reggel az arcokon, az a csodálkozás." - mesélt az első élményekről a Csöngei Gabriella, a Kodolányi János Gimnázium igazgatója.
15 tanterem, tornaterem, informatika terem is helyet kapott az új épületben
A Kodolányi felújításának ez volt az első üteme.
A Modern Városok Program keretében, több, mint másfél év alatt, másfél milliárd forintból szépült meg az iskola. A fejlesztés folytatódik, jelenleg a gimnázium északi tömbjén dolgoznak, később pedig az udvart és a sportpályákat is rendbe teszik, illetve cserélik az iskola eszközparkját is.
Így a következő tanévet már teljesen megújult környezetben kezdhetik a tanulók. "Várhatóan ez is határidőre elkészül majd - szintén a Modern Városok Programnak köszönhetően, ahogy ez megtörtént a Tóparti esetében, zajlik jelenleg a Vasváriban, a Teleki esetében pedig egy bővítésre vonatkozó munkát tudunk elvégezni" - mondta el a fejlesztésről Cser-Palkovics András polgármester, Székesfehérvár polgármestere.
Nem csak a középiskola szempontjából jelentős a mostani felújítás
A mostani felújítás jól illeszkedik a Kodolányi János Egyetem intézményfejlesztési programjába – erről már Domokos Tamás, a Gimnáziumot is fenntartó egyetem alapítványának elnöke beszélt a hétfő reggeli bejáráson. Az iskolákat fenntartó alapítvány ugyanis számol a gimnázium kapacitás bővítésével és azzal, hogy a középiskola és a főiskola közt szorosabbá fűzik a szálakat.
"A korábbi években, az akkor még Kodolányi János Főiskolaként működő intézmény ezt a területet a tó körül nagyon jól tudta használni és belakni. A következő időszakban is az a terv, hogy egy olyan oktatási campus alakuljon itt ki, ahol mind az alap, mind a közép- és a felsőoktatás intézményi feltételek is javulnak. Ehhez ma még sokat kell tenni, de az egyetem fejlesztési terve - lokáció szempontjából - ezt a területet jelölte ki, hogy itt szeretne minél több és minél intenzívebb egyetemhez és közneveléshez kapcsolódó fejlesztéseket elvégezni a követező években." - vázolta fel a következő öt év terveit Domokos Tamás, a Kodolányi János Egyetem Alapítványának elnöke.
A cél az, hogy minél több hallgató érkezzen Fehérvárra, akik pedig a campuson végzik jelenleg középiskolai tanulmányaikat, ők maradjanak is itt Fehérváron – tette hozzá a fenntartó alapítvány elnöke.