Fehérvári gyerekek is nyertek a Betlehemi jászol pályázaton
Fehérvári gyerekek is nyertek a Betlehemi jászol pályázaton

Fóris Benedek, Ozsváth Zsigmond és Kotter Péter több, mint másfél hónapon keresztül dolgoztak, míg végül elkészült a pályamű, amivel neveztek a Betlehemi jászol országos pályázatra.
Több, mint 200 pályamű közül válogatta ki a legjobbakat a bírálóbizottság, melyek között a Ciszterci Gimnázium hetedikes csapatának munkája is helyet kapott.
A gyerekeket a Városházán köszöntötte a város alpolgármestere, aki örömét fejezte ki a pályázaton való részvétel és a díjazás kapcsán A fiatalokat Szentes Kata iparművész segítette a projekt során. A tanárnő szerint a közös munkában szerzett tapasztalatokat a gyerekek később is kamatoztatni tudják egy kooperatív csapatmunka során.
A Betlehemi jászol pályázatot 31. alkalommal hirdették ki tavaly novemberben.
A pályaművekből minden évben kiállítás készül. A pályázat legfőbb célja, hogy minél többen vehessenek részt az alkotás örömében, valamint a pályázattal a karácsonyi ajándékozást is szeretnék megkönnyíteni, mégpedig a saját alkotások készítésének hangsúlyozásával.