Írország elevenedett meg a Meseföldrajz újabb állomásánÍrország elevenedett meg a Meseföldrajz újabb állomásán
Csóka Judit Írországba repítette az érdeklődőket a Meseföldrajz legújabb interaktív foglalkozásán. A meseterapeuta azt is elárulta, hogy a bemutatókon nemcsak közösen tanulnak és művelődnek, de egy kiváló közösséget is alkotnak a rendszeres résztvevők: “Minden alkalomra kiválasztunk egy országot, amelynek a kultúrájába épphogy belecsipegetünk. Majd következik egy, az országhoz kapcsolódó klasszikus mese, amelyet a közönséggel együtt kielemzünk. Ez egy közösségi program, amelyen különböző feladatokat oldunk meg, énekelni is szoktunk, illetve táncbemutatókkal is készülünk.”
A felnőtteknek szóló programon ez alkalommal az ír élővilágról, kultúráról és történelemről tanulhattak a résztvevők. Többek között ír költők, színészek kerültek a középpontba, de bemutattak egy ír szentet, Szent Patrikot és az ő legendáját is. Majd következett a várva várt mese: ezúttal egy tündéres történetet hallhattak a vendégek, amit egy híres költő, William Butler Yeats gyűjtött össze, aki nagy ismerője volt az ír folklórnak.
A Meseföldrajz következő utazása február 24-én lesz, akkor Korea kultúráját, meséit ismerhetik meg az érdeklődők.