Kik a patikáriusok, a patikusok?
Kik a patikáriusok, a patikusok?
Kik a patikáriusok, a patikusok?1971-ben megszűnt működni a Fekete Sas Patika, de ajtajait nem csukta be végérvényesen. Éppen ötven évvel ezelőtt, május 22-én került az akkor még István Király Múzeum felügyelete alá. A jubileum alkalmából mentünk vendégségbe Krizsány Annához, aki a Fekete Sas Patikamúzeum kurátora, hogy kifaggassuk az évforduló előzményeiről, és megtudjuk tőle, kik is voltak régen a patikusok.
A Fekete Sas Patika ’71-ben zárt be, és később került a múzeumhoz. Mi történt ebben az időben?
Egy pár évig ment a találgatás, hogy mi legyen a sorsa. Azt mindenki látta, hogy szép a berendezése, ami érdemes a megőrzésre. Pár évvel korábban elindult egy hullám az országban, hogy gyümölcsöző megőrizni régi patikák értékes berendezéseit, és beindult a patikamúzeumok alapítása. Az első ilyen a fővárosi Apród utcai Semmelweis Orvostörténeti Múzeum lett 1965-ben. Ezt követte a két kőszegi, majd a soproni patikamúzeum és a győri múzeumpatika megnyitása.
Egy kicsit több fény vetült a magyarországi orvos- és gyógyszerésztörténetre. Egyik mozgatórugója Szigetváry Ferenc gyógyszerésztörténész, a másik pedig Antall József, az Orvostörténeti Múzeum Igazgatója, későbbi miniszterelnök volt.
Nem lehet-e az, hogy ez a kezdeményezés azért indult be, mert a patikus szakma egyébként is precíz, rendszerető, pontos embert igényel, és ennek megfelelően óvta, vigyázta a berendezéseit, ezért azok koruk ellenére is jó állapotban voltak?
Így igaz. Ez a mai napig is így van. Viszont a hatvanas évek közepétől a hetvenes évek végéig jött el az a korszak, amikor már ezek a gyönyörű berendezések nem feleltek meg a korszerű igényeknek. Így a bútorzat, az eszközök már nem tudták kielégíteni azt, hogy egyszerre legyenek szépek és praktikusak. Ezzel jött az az igény, hogy a patikák berendezései vagy kerüljenek múzeumba, vagy maga a patika legyen múzeum.
Magyarország rendkívül gazdag a jezsuita patikabútorokban, de világszinten is! A Fekete Sas Patikamúzeum is ilyen művészi értékekkel kivitelezett barokk berendezéssel rendelkezik.
Azt már tudjuk, hogy 1971-ben került a múzeumhoz ez a patika, de mikor indult a működése?
Nem mindig ezen a helyen volt a patika, és nem mindig Fekete Sas volt a neve, és nem is mindig ez a bútor szolgálta. Azt hiszem, abból kell kiindulnunk, hogy melyik volt a vármegye, de legalábbis a város első patikája! A török alóli felszabadulás, 1688 után azonnal készült egy összeírás az ingatlanokról. Ebből az összeírásból tudjuk, hogy 1688-ban már volt egy patikaház, amit Sartorius vagy Sátory János üzemeltetett. Ennek a patikaháznak nem ismerjük a berendezését, és valószínűleg nem is olyan volt, aminek be lehetett menni az officinájába, hanem egy rácsajtón keresztül történt a kiszolgálás. Apotekáriusznak hívták abban az időben a patikusokat, ami sokkal több dolgot takart, mint amit ma értünk a gyógyszerész elnevezésen.
Satorius után még további hét polgári patikus adta–vette a gyógyszertárat. Az utolsó három a mostani Kossuth utcai Kóger Optika épületében üzemeltette a patikát. A legutolsó, Meller János patikus özvegye egy darabig üzemeltette a patikát, de a hatalmas adósság miatt az özvegy halálát követően az utódok nem tudták megtartani a gyógyszertárat, ezért elárverezték. Akkor, 1745-ben már állt a szemközti jezsuita rendház (ami ma a Szent István Király Múzeum központi épülete). Ez a szerzetesrend nagy előszeretettel alapított patikákat világszerte. A tizennyolcadik század közepére Magyarországon tizennégy patikát foglalkoztattak a jezsuiták, ami talán az ellenreformációt is szolgálta, hiszen a jezsuita patikusok nemcsak testi, hanem lelki bajokra is adtak gyógyírt. Annak érdekében, hogy a gyógyszertárakról megmutassák, hogy az egy gyönyörű, értékes hely, ahova bizton bejöhet bárki, mert jó ellátásban fog részesülni, barokk stílusú bútorzattal látták el. Ez a protestánsok visszacsalogatásáról is szólt.
Azt feltételezem, hogy nemcsak a jezsuiták gondolkoztak így, hanem maguk a gyógyszerészek is, hiszen a hivatásukat nem tudták volna ellátni, ha nincsen meg a bizalom feléjük.
Igen, és emellett számos érdekes megoldásaik voltak, amikkel becsalogatták a hozzájuk betérőket.
A jezsuiták az új patikát beköltöztették a rendházba, amit egy falépcsőn keresztül lehetett az utcáról megközelíteni. Ekkor készíttették el Codelli József laikus fráterrel a jelenlegi patikához tartozó zöld márványos fiókfalas vagy magas fiókos bútorzatot és a hozzávaló zöld fatégelyeket, amik a polcokon láthatók. Szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy Magyarországon a mi fatégelyeink a legszebbek, legdíszesebbek, amiből kicsit több mint százötven darab van. Mindegyik egyedileg festett kartussal készült, amelyekben a belevaló szer rövidített latin neve olvasható. A fiókfalas bútorzatból Európában három-négy van, amelyek közül a legközelebbi a Felvidéken Vöröskőn található, ezután egészen Barcelonáig kell mennünk, ha ilyet akarunk látni.
A jezsuita patikában tudjuk, hogy ki volt az első gyógyszerész?
Az első patikárius Maschner Jakab volt három éven keresztül, majd Hill Mátyás jezsuita patikus vette át a gyógyszertárat. A patika a jelenlegi helyére Walter Ferenc, a következő polgári tulajdonos idején költözött át. A második bútorzatot 1958-ra készítették el, ami a jelenlegi patikamúzeum központi helyén található. Ez a bútorzat már díszesebben kialakított, tölgyfából készült több aranyozással és vízszintes hullámkialakítással. Utóbbinak azért van jelentősége, hogy a fiókok ne legyenek azonosak, és emiatt nem keverhetik össze, azaz minden fiók a maga helyére kerülhetett vissza. A szabadpolcok hátterét nagyon erős rózsaszínre festették, ami a barokk stílus sajátja volt, de mára kifakult és tompa színű lett. Ennek, az akkor új bútorzatnak érdekessége, hogy alul felnyitható ülőke található, amiben raktározni tudtak dolgokat, de a betérő emberek is erre ülhettek le.
Miért volt az jó egy patikában, ha le lehetett ülni?
Mai szemmel nézve furcsának hat, hiszen bemegyünk a gyógyszertárba, sorszámot húzunk, aztán megyünk a patikushoz. De annak idején, 1797-ig ez a patika volt a vármegye legelső és egyetlen patikája! Nagy távolságról is érkeztek ide emberek és nemcsak gyógyszerekért, hanem mindenféle másért is. Az érkezők – ki gyalog, ki lóháton – elázva, összesározva, fáradtan tértek be, és ezekre a padokra lehetett őket leültetni. Tulajdonképpen egy patika közösségi tér, találkozóhely is volt egyben. A különböző helyekről érkező emberek itt tudták kicserélni a híreket, miközben várták, hogy az apotekáriusz kiadagolja, becsomagolja a termékeket. Tehát ez egy jó hely volt, ahova jól esett az embereknek bejönni.
A távolban fellelhető gyógyszeralapanyagokat miként tudták beszerezni a patikusok?
Egy polgári patikusnak ez nagyon sok pénzébe került, nehézkes és hosszadalmas volt a más földrészekről származó anyagok megszerzése. Ilyen volt például a malária elleni gyógyszer alapanyaga, a kinin, ami ezt a halálos betegséget képes volt kezelni. A jezsuiták Dél-Amerikában találtak rá a kinafára (semmi köze nincs Kínához), aminek a gyökeréből ki lehetett vonni ezt a nagyon keserű anyagot, a kinint. A kininnel, vagy ahogy sokáig hívták, jezsuita porral a magas lázat lehetett csökkenteni, és ezzel az életben maradás esélyét növelni. A jezsuita rend világhálózata ezeket a szállításokat, beszerzéseket biztosította, és tette olcsóbbá.
XIV. Kelemen pápa a jezsuiták rendjét, bár időlegesen, de feloszlatta. Mi lett a patikával?
A jezsuiták árverésen eladták a patikát nyolcezer forintért, amit huszonnyolc évvel korábban ezerkétszáz forintért vásároltak. Egy pozsonyi patikárius, Valter Ferenc vette meg az egész épületet, amiben ma is található a patika, és vele együtt a jogot is megvásárolta, hogy senki más nem kaphat patikatartás jogot a városban. Valter Ferenc szerette volna kifejezni uralkodójához feltétlen hűségét, aki akkor a Habsburg Mária Terézia volt. A birodalom jelképe a fekete sas volt, ezért az elkészült keménycserép edényekre ráfesttette a fekete sast, és elnevezte a gyógyszertárát Fekete Sas Patikának.
Tudjuk-e, hogy mik kerültek a patika pultjára abban az időben?
Mielőtt még bármi rákerülne, gyorsan meg kell említenem, hogy a patikusok megsértődnének, ha pultnak nevezik a táraasztalt, ugyanis így hívták azt a bútort, amin kimérték a szereket a patikusok. Valter után az egyik patikus, egy Braun Ferenc nevezetű lecserélte a korábbi táraasztalt egy remek empire stílusú, patkó alakú bútorral, ami jelenleg is ott van a Fekete Sas Patikamúzeumban.
Mi az a táraasztal?
Táraasztal az, amire a tárát, azaz a patikamérleget helyezik. Ezen mérik ki és csomagolják be a kikevert gyógyszereket, kenőcsöket. Amíg meg nem jelent a gyógyszeripar, a patikusok mindent maguk gyártottak le. A gyógyszereket elkészítették, kikeverték, készítették a különböző szeszeket, de a vegyszereket is maguk alakították ki, sokszor egyedi betegre mérve.
Említette, hogy a patikushoz mindenféle másért is mentek az emberek. Mikkel foglalkozott a patikárius a gyógyszereken kívül?
A gyógyszörpökkel, amik cukros vagy mézes szirupok voltak, a málnaszörp is ide tartozik. Az égetett gyógyszeszeket ők készítették, az ismert gyomorkeserűt is. Olyan anyagokat is tároltak, illetve készítettek, árusítottak itt, amire nem is gondolnánk. Ilyen például a tinta, a gyertya, a fáklya, szódavíz vagy a patkányméreg. De a régi patikákban lehetett kérni édességeket, amiket várakozás közben szopogathattak el. A patikárius felelt a megfelelő illatszerek gyártásáért, de az arcpirosítót és a szappant is ők állították elő. Az apotéka szó is tárházat jelent, ahol rengetegféle dolgot tartanak, sőt árulnak is. Aztán az ipar fejlődése miatt kikerültek bizonyos tevékenységek a patikákból, mint a kozmetikumok, vegyszerek, édességek, és megmaradt a gyógyszer előállítása. De utóbbi nagy részét is átvette a gyógyszeripar.
Ezek után lehet, hogy bután hangzik, de megkérdezem: ki a patikus? Mi van a mögött, hogy valaki patikus? Mit kellett csinálnia?
Rengeteg feladata volt. Először is be kellett szereznie az alapanyagokat, amiket sokszor maga állított elő, ha volt gyógynövénykertje. Ami itthon megtermelhető volt, azt általában meg is termelte.
Jól értem, hogy amíg nem volt az üzletben, akkor a fűszerkertben foglalatoskodott?
Lehetett így is, de volt neki családja és háznépe is, akik segítettek. De tevékenykedtek inasok és segédek is. A patika nem egyszemélyes intézmény volt, hanem egy rendszer, amit a patikárius irányított. De a patikusnak a teljes neve az volt, hogy apotekáriusz és betegápoló. Az utóbbi azt jelentette, hogy ha a városi fizikus (mert a beteg fizikumával foglalkozik), azaz városi orvos elrendelte például valakinél a beöntést, azt a patikárius végezte el. Mert az orvos mindig a patikus felett állt, és ez ma is így van. De a patikus feladata volt a piaci kofák ellenőrzése, hogy például a tejfölt nem sűrítették-e liszttel, és hozzájuk tartozott a kutak, vizek ellenőrzése is.
De akkor hogy jöttek ide a szörpök, az édességek?
Nagyon sokáig a konzerválható gyógyszereket cukorral vagy mézzel készítették, és ezzel tartósították is. Tudjuk, hogy a méz nagyon jól konzervál, néha halottakat is eltartottak benne egy-egy hordóba zárva.
Akkor mindjárt az is kiderül, hogy méhészettel is foglalkoztak a patikusok?
Az esetek többségében jó volt, ha tartozott egy méhes kert a patikához, mert nemcsak a mézre, de a propoliszra, legfőképp a viaszra is szükség volt. Ezek kenőcsöknek, kozmetikumoknak is alapanyagai voltak, gondoljon csak a bajuszpedrőre vagy az ajakírra!
A bajuszpedrés nem a borbélyhoz tartozott?
Nem. A bajuszt mindenki maga pederte, a hozzávaló anyagot a patikus biztosította. A tisztított fehér viasz a mai napig alapanyag a gyógyszertárakban.
A patikus nemcsak a humánus oldalát mutatta meg, hanem a mérgekben is otthon volt, hiszen említette a patkánymérget is.
Az arzént is tartották, de kábító hatású szerekkel, ópiumokkal, különféle ópiumszármazékokkal is foglalkoztak. A gyógyítás évezredes alapja volt az ópium.
A patikus kezében ott volt egy egész vármegye?
Igen és egy kicsit élet is, halál is. Nagyon sok szer volt a kezében. De rengeteg egzotikus fűszert is tartott, és adott el, mint szerecsendió, szegfűszeg, gyömbér, kardamom.
Lehet, hogy a patikus rangban az orvos alá tartozott, de mintha több eszközzel rendelkezett volna.
Anyagilag sokkal jobb helyzetben voltak. Az orvos a legtekintélyesebb, de a patikus a leggazdagabb, hiszen a kereskedelem nem tartozik a kevésbé jövedelmező mesterségek közé, márpedig a patikus egyben kereskedő is volt. Mára már csak szinte ez maradt a gyógyszerészeknek, a kereskedelem. A manuális, alkotó tevékenység elveszett, amit sok mai patikus is sajnál és hiányol.
Bár vannak olyan gyógyszerek, amiket nem lehet összekevert formában tartósan tárolni, vagy speciális keveréket igényel, ezért azok friss előállítására lehetőséget kell biztosítani. Ennek megfelelően a mai patikákban még megtalálhatók a pilulagépek, mozsarak, keverőtálak, sőt ezek tartása kötelező is.
A huszonegyedik század embere könnyedén bemegy a gyógyszertárba, vényre vagy anélkül megveszi a gyógyszerét, de vajon előfordul-e, hogy ide, a Fekete Sasba, a patikamúzeumba téved be valaki, mert gyógyszert szeretne?
A múlt héten csütörtökön volt egy ilyen próbálkozás. A teremőr kollégák mesélik, hogy hetente-kéthetente betévednek emberek kiváltani a receptjüket. Hiába szűnt meg 1971-ben a patika, beégett az emberek tudatában, és mivel szép is, elegáns is, hát bejönnek vásárolni.
