A DKKA nyert, az Alba kikapott
·Sportkosárlabda·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
DKKA / Schwanner Róbert
A DKKA nyert, az Alba kikapott
·Sportkosárlabda·Utolsó frissítés: undefined

A fehérvári női kosarasok megszerezték első győzelmüket a felkészülés során, míg a férfiak parázs meccsen kikaptak a paksi torna fináléjában a házigazdáktól.

Először állhatott fel egy edzőmeccsre majdnem komplett keretével az őszi bajnoki feladatokra készülve a Dávid Kornél KA női kosárlabda csapata, sikerült is megszereznie első győzelmét, négy vereséget követően. Az MKOSZ Edzőközpontjában lejátszott találkozón a Vasas Akadémia együttesét verte 76-72-re Gáll Tamás alakulata.

A fehérvári hölgyek sikerének alapja a védekezés volt, ami az első félidőben még kicsit szellősebbnek mutatkozott, ám a nagyszünetet követően alaposan feszesebbé, keményebbé vált, így 12 pontos hátrányból felállva fordítottak, majd nyertek.

A mezőny - és egyben a DKKA - legjobbjának szinte már menetrend szerint Kristen "KK" Deans bizonyult, aki 24 pontot és 7 lepattanót jegyzett. Mellette még a 13 pontos Salamon Zsófia és különösen a 11 pontja mellé még 8 lepattanót is begyűjtő Madár Kata nyújtott átlag feletti produkciót.

Az akadémiai csapat legközelebb a TFSE-MTK együttesét látja vendégül az MKOSZ Edzőközpontban, szeptember 19-én, pénteken 17.00 órakor.

Az Alba férfi kosarasai igazi presztízsmeccset játszottak Pakson a Morgen Ferdinánd Emléktorna döntőjében, amelyet nagy csatában végül a rendező ASE nyert meg 98-93-ra, de összességében nagyon jól nézett ki ezen a meccsen a fehérvári gárda, csak nüanszok döntöttek a paksiak javára.

A kék-fehérek csapatként jól mutattak, a döntő faktor most a válogatott Benke Szilárd volt, aki 32 pontot szerzett, közte négy triplát, az ő semlegesítése nem sikerült, s gyakorlatilag ennek köszönheti győzelmét az ASE Paks. 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek