Nagy csatában Volán siker a Linz ellen
Nagy csatában Volán siker a Linz ellen
Németh Kristóf hajrában esett góljával 1-0-ra nyert hazai bemutatkozásán az ICEHL 2. körében a Hydro Fehérvár AV19 a Black Wings Linz ellen, így megszerezte első három pontját az osztrák bázisú nemzetközi ligában.
Kicsit átmentette klagenfurti – nem éppen pozitív – formáját a Volán, az első, majd a második lövés is a vendégeké volt, ezt követően, jó 4 percnyi hoki után jutott el először érdemben az osztrákok kapujához a vendéglátó egylet. Jött aztán a 8. percben egy kiállítás, Cheek mehetett 2 percre pihenni gáncsolásért, de a Linz nem tudott élni az emberfórral.
A harmad második felében már lüktetőbb, kiegyenlítettebb játékot láthatott a mintegy 3500 fős publikum, de még mindig Reijolának akadt több teendője ketrece előtt. Az utolsó 2 percben szinte fórban érezhette magát a BWL, annyival többet próbálkozott, mint Kiss Dávid csapata, gól azonban nem esett a nyitó 20 percben.
A középső harmadra egy támadóbb, nagyobb energiákat mozgató Volán jött ki, többször is szépen megdolgoztatták a vendégek portását, aki magabiztosan látta el feladatát. Nyílt sisakos, lüktető jégkorongot láthattunk ekkor, váltva kerültek veszélybe a kapuk. A 34. percben alakult ki igen komoly ziccer a Linz előtt, de Reijola és a védelem tisztázni tudott. A 36. minutumban Würschl ment ki 2 percre akadályozásért, a hazaiak pedig próbálkoztak lövésekkel, de nem tudták olyan gyorsan járatni a pakkot, hogy tiszta helyzetetet alakítsanak ki, így oda lett az első volános fór, nem esett találat a második játékrészben sem.
A záró harmadban is tisztességesen dolgoztak a jégen a küzdő felek, de ahogy telt az idő, érezhető volt, hogy aki itt betalál, nagyon közel kerül a győzelemhez. Az 52. percben jártunk, amikor az oda-vissza hoki közben éppen a linzi kapu elé csúszott be a korong, két védő között Németh Kristóf eszmélt a leggyorsabban és átcsúsztatta Tirronen kapus mammutjai között a pakkot, 1-0! Az assziszt Mihály Ákosé volt.
Nagyon komoly utolsó percekre volt kilátás, s nem is kellett csalatkoznunk. A Linz kitámadott, ment az egyenlítésért, ezzel pedig a gyors hazai támadások előtt is több tér nyílt. 2 perccel a befejezés előtt kért időt a linzi mester, majd lehozva kapusát, próbált az utolsó szalmaszálba kapaszkodni. Nyomott is brutál keményen az osztrák legénység, de Reijola eszén nem tudtak ezúttal túljárni, ráadásul, egy korongszerzésnél közel volt a második hazai gól, ám végül a pakk elsuhant az üres kapu mellett.
Lecsorgott az idő, nyert a Volán egyetlen találattal, de megérdemelten. Végig nagyon figyelt a védekezésre, fegyelmezetten, taktikusan hokizott, nagyon akarta és el is érte a sikert. Ezzel a 3 ponttal kellő önbizalmat is szerezhet a folytatásra, amelyben elsőként – ugyancsak a MET Arénában – az Innsbruck ellen törhet győzelemre szeptember 20-án, szombaton 17.30-kor.