Kiütötte a Volán a Fradit az ICEHL első magyar rangadóján
Kiütötte a Volán a Fradit az ICEHL első magyar rangadóján
Kiütötte a Volán a Fradit az ICEHL első magyar rangadójánKiváló kezdésének, majd parádés második harmadának köszönhetően a Hydro Fehérvár AV19 jégkorong csapata 5-1-re legyőzte hazai riválisát, a Ferencvárost az osztrák bázisú ICEHL-ben.
Nem óvatoskodtak a csapatok a meccs elején, s a lendület hozott gyors egymásután két ferencvárosi kiállítást is, a másodikból pedig – Horváth Milán állt ki 2 percre az 5. minutumban - a házigazdák megszerezték a vezetést. A 7. percben Cheek talált be Richards és Andersen előkészítését követően.
A gól után is nyílt, őszinte hokit láthatott a szezoncsúcsot jelentő nagyjából 5000 néző. A Volán is, a Fradi is próbált gyorsan felérni a másik kapuja elé, majd lőni. Ebből megint a vendéglátók jöttek ki jobban: a 18. percben – amikor egy zöld-fehér hokis után fél perccel Hárit is kiállították –, egyenlő létszámban újra az Andersen – Richards páros volt a gólpasszos, Messner pedig a befejező, így kétgólos fehérvári előnnyel mehettek az első pihenőre a küzdő felek.
A középső etap sem hozott sok változást, a fővárosiak igyekeztek növelni a tempót, s közben a régi jól bevált fegyverrel éltek, rendre keménykedtek és provokálták a kék-fehér hokisokat, nem volt gyakori a békés korizgatás… Páros kiállítás, palánkra passzírozott játékosok, igazi csontzenés esti sportélmény. Ami az élmény részét illeti, azzá vált a meccs a Hydro Fehérvár AV19 játékosainak és szurkolóinak, miután a 27. percben Kulmala is betalált egykori klubja ketrecébe Richards passza után.
A meccs feléhez közeledve tehát már hárommal vezetett Ted Dent csapata. Majd alig 4 minutummal később már néggyel, miután Hári és Kiss Roland asszisztálásával Kuralt is mattolta Bálizst. Újabb 5 perc elteltével Cheek másodszor is betalált, Bartalis közreműködésével, majd amikor megint emberelőnyt kapott a Fradi, már összejött a szépítés, Brady Shaw próbálkozása vánszorgott be Reijola alatt, mellett. Több gól nem esett, a záró 20 perc előtt 5-1-re vezetett a Volán.
Az utolsó harmad elején gyorsan kiállították Kuraltot a „zebrák”, akik furcsa stílusban értelmezték ezeket a szituációkat. Amikor az FTC játékosi kiprovokáltak egy dulakodást vagy pofonpartit, mentek ki párosban a játékosok a büntetőpadra, amikor pedig jött egy-egy hazai szabálytalanság, azonnal megtorolták a sporik szimpla 2 perccel, így 9 perc alatt háromszor kellett emberhátrányban hokizniuk Háriéknak.
A játékrész közepéhez közeledve Kuralt lépett ki egyedül, de hatalmas ziccerben laposan túl hamar lőtt, így Bálizs védeni tudott. Izgulnia persze négy gólos fórban nem nagyon kellett a házigazdáknak, de az ilyen helyzeteket gólra kell váltani. Főleg, hogy megint egy fehérvárit állítottak ki a bírók, s ezek a hátrányos védekezések jelentősen égetik az energiát. Ennek ellenére a sok előny sem törte meg Stipsiczéket.
Egy erősen „csörgő” hazai kapuvasat követően lőn csoda: bő 5 perccel a vége előtt hosszú idő után a Volán került emberfórba Laskawy kiállítása miatt, igaz, ebből sem lett semmi, de ekkor már nem is nagyon erőltetett semmit a végül magabiztos erődemonstrációt tartó, 5-1-re diadalmaskodó Hydro Fehérvár AV19, amely a következő meccsén, november 16-án, vasárnap 15.00 órakor a Red Bull Salzburg vendége lesz.



