A bajnokkal már nem bírt a Volán
Fehérvár Médiacentrum fotója
RBS
A bajnokkal már nem bírt a Volán

Az új vezetőedző, Ted Dent a harmadik mérkőzésén szenvedte el első vereségét a fehérvári hokisok kispadján az osztrák ligában, miközben a klub ifjoncai a FEHA színeiben továbbra is mélyrepülésben vannak az Erste Ligában.

A Bolzano és a Ferencváros legyőzését követően a bajnoki címvédő Red Bull Salzburggal már nem bírt idegenben a Hydro Fehérvár AV19 jégkorong csapata az ICEHL-ben. A BL-nyolcaddöntős a kettős terhelése és gyengébb eddigi bajnoki szereplése dacára simán, 4-1-re verte a Volánt az osztrák bázisú nemzetközi ligában. A vendégek találatát Terbócs szerezte.

Az egész meccsen jobb volt a címvédő, amely a héten már a harmadik tétmeccsét vívta. Az első harmadban sokkal többet próbálkozott az RBS, egészen nagy fölénnyel 20-8-ra vitte el a kapura lövési mutatót. Ennek tükrében szinte csoda, hogy csak egygólos előnyt tudott szerezni. 

A középső 20 percben már sokkal kiegyenlítettebbé vált a játék, sőt, ebben az etapban a Volán 13, a hazaiak 9 alkalommal találtak kaput, ám gólt megint csak a vendéglátó osztrákok tudtak szerezni. Rosszul indult a záró játékrész is Háriék szempontjából, mert 10 másodperccel a kezdést követően már három találatnyi hátrányban voltak, hogy aztán a 44. percben el is dőljön minden a negyedik salzburgi góllal. A legvégén Terbócs csak kozmetikázni tudott.

A Hydro Fehérvár AV19 a következő találkozóján az eddig remeklő Graz gárdájával csap össze a MET Arénában november 21-én, pénteken 19.15-kor.

A Volán farmcsapata, a FEHA19 gépezete a kiváló idénykezdés után megakadt, sorra szenvedi el a vereségeket az Erste Ligában. Vasárnap este a DVTK Jegesmedvék vendégeként Miskolcon kapott ki 6-1-re. A "kis" Volán becsületgólja Buchkin nevéhez fűződik.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek