Hazai pályán kapott ki a DKKA
Fehérvár Médiacentrum fotója
DKKA / Schwanner Róbert
Hazai pályán kapott ki a DKKA

A székesfehérvári kosaras hölgyek a szintén a legjobb 8 közé igyekvő TFSE ellen hektikus meccset játszottak, s a második negyedben bukták el a találkozót, amikor 16 ponttal kevesebbet dobtak, mint az ellenfél.

Hazai közönség előtt 92-69-re kikapott a TFSE-től a Dávid Kornél KA női kosárlabda alakulata az NB I/A 10. fordulójában, így két győzelemmel és nyolc vereséggel a 10. helyen áll a 12 csapatos bajnoki tabellán.

A meccset jól kezdte Gáll Tamás együttese, mely az első negyedet szinte végig vezetve hozta 23-19-re. A várt jó folytatás azonban elmaradt, 27-27 után a TFSE ellépett, miközben egyre többet hibázott a DKKA, így ezt a játékrészt 32-16-ra vitte el a fővárosi alakulat.

Mínusz 12-ről még vissza lehetett volna jönni, 53-56-ig fel is zárkózott a fehérvári egység a nagyszünetet követően, de döntőnek bizonyult, hogy a következő percben két triplával és jó büntetőkkel tízzel megint eltávolodott a TF-es csapat. 57-72 állt az eredményjelzőn a záró negyed kezdetén, s ez a 15 egységnyi hátrány túl sok volt már a DKKA-nak. A végére egy híján harminc ponttal ment már a TFSE, amikor Lauferék még egy kicsit kozmetikáztak az eredményen, de összességében simán kikaptak 92-69-re.

Deans 20, Salamon 19, Simmons 13, LAufer 10 ponttal zárta az összecsapást.

A folytatásban majd a közvetlen riválisnak számító ELTE-BEAC vendége lesz a Dávid Kornél KA, mégpedig december 6-án, szombaton 17.30-kor Budapesten a Gabányi László Sportcsarnokban.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek