"Az imádság ereje képes jobbá tenni a világot" - éjféli szentmisével ünnepelték Krisztus világra jövetelét
"Az imádság ereje képes jobbá tenni a világot" - éjféli szentmisével ünnepelték Krisztus világra jövetelét
"Az imádság ereje képes jobbá tenni a világot" - éjféli szentmisével ünnepelték Krisztus világra jövetelétA zsúfolásig megtelt Bazilikában celebrált szentmisét a megyés püspök, a hívek együtt ünnepelték a kereszténység egyik legnagyobb ünnepét, a kis Jézus megszületését.
Krisztus velünk van, hiszen azért jött el, azért lett egy közülünk, hogy bennünket megerősítsen - mondta a megyéspüspök szentbeszédében. Ádám és Éva Isten barátja volt, a megváltott ember pedig Isten gyermekévé válik, akit nem csak szeret, hanem megerősít, támogatja és egy új élet szépségét és erejét mutatja meg. A megújult embernek küldetést szán Isten, rábízza örömhírének hirdetését. Nem a bűné, a félelemé és a gonoszságé a végső szó, Isten legyőzi a rosszat - mondta Spányi Antal.
Az imádság ereje képes jobbá tenni a világot, az emberi szíveket megújítani, emberi kapcsolatokat helyrehozni.
Isten fia azért jött el, hogy a bűntől megromlott szíveket, a bűn által tönkretett történelmet, a félelmet és a rettegést megszűntesse.
Ne a háborútól féljünk, hanem örüljünk a békének, hogy a másik emberben a testvért lássuk és segítsük.
"Eljött Jézus, aki rámosolyog a világra és tanításával megmutatja az igazság útját, hogy azt minden ember javára jól tudjuk használni és megmutatni. Legyen rajtunk a gyermek Jézus áldása, adjon szívünknek békét, lelkünknek örömöt és tegye emberi kapcsolatainkat Isten előtt mindig kedvessé!" - fogalmazott a megyés püspök. A szentmisét a Fehérvár Televízió élőben is közvetítette, azóta az elérhető az online felületeken is:
2025. december 25-én is lesz szentmise a Székesegyházba. A karácsonynapi ünnepi misét, 10:30-kor tartja majd ugyanitt, Spányi Antal megyés püspök.



