80 ezer forint és plusz egy nap szabadság jár a szavazatszámlálóknak
80 ezer forint és plusz egy nap szabadság jár a szavazatszámlálóknak
80 ezer forint és plusz egy nap szabadság jár a szavazatszámlálóknakA választás során kiemelkedő szerepük van a szavazatszámláló bizottságoknak: feladatuk a szavazás lebonyolítása, a választás tisztaságának, törvényességének biztosítása, a pártatlanság érvényesítése és - ha szükséges - a választás törvényes rendjének helyreállítása. A szavazatszámláló bizottság állapítja meg a választás szavazóköri eredményét is. Az áprilisi választáson több mint 10 ezer szavazatszámláló bizottság működik majd-adta hírül az MTI.
A helyi választási irodák már toborozzák a tagokat, akiknek akiknek kötelező oktatáson kell részt venniük, a választás napján pedig hajnaltól egészen a szavazatok összeszámlálásáig a szavazókörökben kell dolgozniuk. Munkájukért díjazást kapnak, ez egy tavaly kiadott miniszteri rendelet értelmében bruttó 80 ezer forintra emelkedett. Emellett a szavazás napját követő munkanapon szabizhatnak.
A szavazatszámláló bizottságnak a választott tagok mellett tagjai lehetnek a választókerületben jelöltként indulók megbízottjai is, az ő díjazásukról a megbízójuk gondoskodik. A szavazatszámláló bizottság működőképességéhez legalább öt tag kell, így ha a pártok delegáltjaival együtt sincs meg az öt tag, akkor a képviselő-testület által megválasztott tagok közül hívnak be további tagokat.
A helyi választási irodák vezetői (a jegyzők) várják a településen élő választópolgárok jelentkezését a szavazatszámláló bizottságokba. Fontos előírás, hogy csak az adott településen lakcímmel és választójogosultsággal rendelkező lakosok lehetnek a választási bizottság választott tagjai.
Nem lehet a bizottságnak sem választott, sem megbízott tagja képviselőjelölt, képviselő, alpolgármester, jegyző, másik választási bizottság tagja, választási iroda tagja és az, aki a honvédséggel szolgálati jogviszonyban áll. Párt tagja, a választókerületben jelöltet állító szervezet tagja, a választókerületben induló jelölt hozzátartozója, valamint egyes államigazgatási szervek munkatársai sem lehetnek a bizottság választott tagjai.
A választás időpontját Sulyok Tamás köztársasági elnök január 13-án tűzte ki április 12-re.


