Egy évszak, amikor a lélek számot vet, rendez és elenged
Egy évszak, amikor a lélek számot vet, rendez és elenged
Egy évszak, amikor a lélek számot vet, rendez és elengedKicsit fáradtabb, aluszékonyabb és levertebb vagyok az elmúlt hetekben. Felmerül bennem a kérdés: a tél figyelmeztet, csak nem hallgatok rá? Ez az évszak ugyanis sokaknál aluszékonyságot, szorongást és kialvatlanságot hoz, pedig régen egészen más szerepe volt. A sötét, feszültséggel teli hónapok depressziót, lelki megzuhanást okozhatnak bennünk, és miközben a természet lassítana, mi mégis pörgünk tovább. Pedig most különösen érdemes lehet választani egy csendes helyet, ahol kapcsolódhatunk a valósággal, a tél erejével és lehetőségeivel.
Mi történik bennünk, amikor a testünk lassítana, de az életünk nem engedi?
Vajon észrevesszük egyáltalán, hogy feszültségben élünk, vagy már ez lett a normális? Sokszor nem tudjuk, miért lehetne szép a befelé fordulás, ez a „félhomályos”, téli időszak. Miért félünk a csendtől és a lassulástól? Mitől tartunk igazán, amikor befelé figyelünk? Lehet, hogy nem a sötétség ijeszt meg, hanem az, amit ott megláthatunk?
Ezekről beszélgettem Csiki Anna kineziológussal, családállítóval, hogy kicsit közelebb kerüljek a válaszaimhoz, amelyek talán a ti válaszaitok is lehetnek.
Mi történik télen a lelkünkkel?
„A tél változás a szemünknek, az idegrendszerünknek és ugyanúgy a lelkünknek is: a fény hiányzik az életünkből és ez hat a belső ritmusunkra, inkább befelé fordulunk. A régiek lelassultak, megpihentek. Amikor nem volt még elektromos áram, a napnyugtával ők is lepihentek, lekövették a természet ritmusát. Ezt a mai ember már nem engedi meg magának.”
Mire adhat lehetőséget ez az időszak?
„Ilyenkor gyakori, hogy feszültebbek, komorabbak vagyunk. Megjelenhet a kialvatlanság, ez pedig szorongásban mutatkozhat meg. Sokszor nem tudjuk, mi a baj, csak hogy nehezebb. A tél olyan, mint egy félhomályos szoba. Ez a befelé fordulás ideje is. Sokan azt gondolják, a sötétség ellenség, pedig nem, sokkal inkább egy háttér, amiben élesebben kiéleződik, ami bennünk van, magányosabbnak érezhetjük magunkat, a lélek számot vet, rendez, elenged.”
A tél mindig is a visszahúzódás ideje volt. Hideg, rövid nappalok, csendesebb táj -a természet ritmusa egyértelműen azt üzeni: most befelé érdemes figyelni.
Mégis, ma mintha ez a ritmus eltűnt volna. Nem lassítunk. Ugyanazzal a tempóval élünk, dolgozunk, teljesítünk, mint nyáron. Az eredmény pedig sokak számára ismerős: levertség, kialvatlanság, feszültség, szorongás, egy „kicsi depresszió”, amit gyakran egyszerűen csak télnek nevezünk.
A családállító szerint ez a bezárkózás kétarcú lehet: gyógyító, ha kellő lassúsággal, kapcsolódással jár, és terhes, ha úgy érzi valaki, hogy elszigetelődik.
"Fontos, hogy a telet ne legyőzni akarjuk, hanem meghallani, és bár kevesebb a fény, de több lehet a jelenlét, s, ha kevesebb a zaj, lehet, hogy több a valódi kapcsolódás is!" - emelte ki Csiki Anna.
Nos, tehát a tél biztosan irányít bennünket és utat is mutat. Ez az évszak megállít, mert kevesebb a zaj, és több a belső hang. Ilyenkor természetes, hogy visszanézünk, vajon mi merített ki, mi adott erőt. Rendeződnek a kapcsolatok, a határok, a kimondatlan érzések. Felszínre kerülhet, mihez ragaszkodunk megszokásból, nem szükségből. Az elengedés pedig nem döntés, inkább felismerés. Amikor már látjuk, mi nem szolgál minket, könnyebb letenni. Talán úgy is értelmezhetnénk ezt, hogy a tél nem elvesz, hanem helyet csinál, hogy tavasszal ne ugyanazzal a teherrel induljunk tovább.
