Vereséggel zárta az alapszakaszt a DKKA
Fehérvár Médiacentrum fotója
DKKA / Schwanner Róbert
Vereséggel zárta az alapszakaszt a DKKA

A fehérvári kosaras hölgyek újra a meccs második felében teljesítettek gyengén, így nem volt esélyük a jó eredményre.

Hazai pályán 96-78-ra kikapott az ELTE-BEAC csapatától a női kosárlabda NB I/A-ban a Dávid Kornél KA, így a 10. helyen zárta az alapszakaszt, így a 9-12. helyezéskért, a kiesés elkerüléséért lép pályára a bajnokság záró szakaszában, a Play-Out-ban, ahol 1-1 oda-vissza meccse játszik majd a Cegléddel, a Győrrel és a Szigetszentmiklóssal. Az utolsó kiesik, a többiek maradnak az élvonalban.

A szerdai találkozót jól kezdték a Laufert nélkülöző fehérváriak, 14-9 után azonban megtorpantak, így 24-19-re elvitte a nyitó szakaszt a BEAC. A folytatásban is előrébb jártak a vendégek, de a nagyszünetre csak négy pontos vezetéssel mehettek, ami a kosárlabdában nem nevezhető komoly előnynek.

A fordulást követően aztán jött a már szokásos DKKA-káosz, a rengeteg hiba, pontatlan dobás, eladott labda, miközben az ellenfél nyugodtan szerezte pontjait, így ebben az etapban el is dőlt érdemben a meccs, a négyből 10 perc alatt húsz pontos fővárosi előny lett.

A záró negyedben picit tudott csak kozmetikázni a DKKA, 18 ponttal, 96-78-ra győzött a BEAC, amely a felsőházban folytatja a rájátszásban. A fehérvári csapatnak marad a kiesés elleni csata, ami annak fényében csalódás, hogy erre az idényre a felsőházba, az első 8-ba kerülés volt a fő célja, amit nemhogy nem tudott megvalósítani, de nagyon messze volt tőle, sőt, a tavalyihoz képest még egy pozícióval vissza is esett az alapszakasz tabelláján.

Hiába játszik ebben a csapatban a teljes mezőny legponterősebb játékosa, Kirsten Deans, aki a VAL-listán is a 2. helyen áll, hiába döntötte meg a VAL-rekordot is, a többiek nagyon messze voltak nemcsak tőle, az átlagos teljesítménytől is. Időnként Laufer és Simmons tudott felnőni a feladathoz a kellő mértékben, de összességében, mint csapat nem tudott előre lépni a DKKA, ami helyezésében is megmutatkozik.

A Play-Out menetrendje még nem ismert, de a cél most már nem lehet más, mint a 9. hely visszaszerzése egy jó bajnoki véghajrában.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek