Azzal hívta fel egy férfi a segélyhívót, hogy megkérdezze, meddig tart a székesfehérvári lecsófesztiválAzzal hívta fel egy férfi a segélyhívót, hogy megkérdezze, meddig tart a székesfehérvári lecsófesztivál
A Magyar Rendőrség egy posztban arról írt néhány napja, hogy a 112-es segélyhívót kezelő munkatársak szerint még mindig sokan nincsenek tisztában azzal, mire szolgál ez a szám, illetve általában a készenléti szervek. A szöveg elején azt fogalmazzák meg, hogy korábban ők is azt gondolták, már mindent hallottak, végül mégis csalódniuk kellett”.
A rendőrség egy sorozatot is bejelentett: ebben néhány olyan felvételt mutatnak be, amelyek a legmegdöbbentőbb hívások közé tartoznak, és amelyekkel az utóbbi időben a kollégáiknak kellett megküzdeniük.
A pénteken bemutatott hangfelvételen egy férfi arról érdeklődik a diszpécsernél, hogy Székesfehérváron még tart-e a Lecsófesztivál. A beszélgetést több ponton elnevető telefonáló azzal érvel, hogy nincs okostelefonja, ezért nem tudja megnézni az interneten. A hívást kezelő jelzi neki, hogy nagyon örül, hogy a férfi ennek ennyire örül. A beszélgetés végül azzal zárul, hogy a telefonáló aziránt érdeklődik, kit tudna felhívni ezügyben.
A teljes beszélgetést itt lehet meghallgatni:
A poszt egy egyértelmű üzenettel zárul. A rendőrség emlékeztet arra, hogy a 112-es segélyhívószámot csak vészhelyzetben szabad tárcsázni, mert ha valaki más miatt hívja, szabálysértést követ el.


