Három év után verte a Falcót az Alba
Fehérvár Médiacentrum fotója
Simon Erika
Három év után verte a Falcót az Alba

Izgalmas találkozón a fehérvári férfi kosarasok a játékidő jelentős részében vezetve, legjobbjukat továbbra is nélkülözve megérdemelten verték egyik legnagyobb riválisukat.

Hazai pályán koncentrált, jó játékkal 91-80-ra legyőzte a Falco KC-t az Alba Fehérvár a férfi kosárlabda NB I/A alapszakaszának 23. körében, így két vereség után javított, és a 4. helyen áll a bajnoki tabellán. A hazai csapatban Strahinja Jovanovic remekelt korábbi csapata ellen, 26 ponttal a mezőny legeredményesebbje lett. Rajta kívül Pongó 20, Omenaka és Starovlah 11-11 pontot szerzett.

A találkozón a hazaiak startoltak jobban, főleg Starovlah kezdett be igen rendesen, ugyanis két triplát szórt az elején, amelyekre Novakovic válaszolt egy hárompontossal, majd átvette a vezetést a Falco, s ide-oda "pattogott" az előny a harmad végéig. A helyzet a második etap közepén változott jelentősebb mértékben, amikor 31-29-nél egy brutális 16-0-ás rohammal 47-29-re ellépett az Alba, s ezzel az előnnyel célba is ért végül.

A második félidőben volt még izgalom, mert a Falco ledolgozta hátrányát, s a 26. percben 54-53-ra egy pillanatra át is vette a vezetést. Jól reagált azonban erre Oliver Vidin alakulata, Takács és Filipovic kosaraival öttel előrébb tartott riválisánál, majd a záró 10 perc elején sikerült 65-63-ról 75-63-ra ellépnie, visszaállítva a magabiztos hazai vezetést. Ez a végéig meg is maradt, a szombathelyi gárda nem tudott újítani, az Alba pedig szépen megoldotta a véghajrát is, nyert 91-80-ra, ráadásul vezére, a továbbra is sérült Vojvoda nélkül.

Jó hír, hogy a következő meccsen, március 28-án, szombaton 18.00 órakor Oroszlányban már valószínűleg pályára léphet az OSE otthonában, ahol kulcsfontosságú lenne az újabb győzelem annak érdekében, hogy a rájátszást kedvező helyzetben, pályaelőnnyel kezdhesse meg. Ehhez persze be kellene húznia az oroszlányi után a KTE elleni hazai, majd az NKA Universitas Pécs elleni idegenbeli találkozókat is.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek