Rendhagyó irodalomórát tartott Rékasi Károly a fehérvári középiskolásoknak
Rendhagyó irodalomórát tartott Rékasi Károly a fehérvári középiskolásoknak
Rendhagyó irodalomórát tartott Rékasi Károly a fehérvári középiskolásoknakA "Lélekablak" egy Rékasi Károly színművész által előadott irodalmi est, amely Márai Sándor 1948 utáni emigrációjának és belső vívódásainak állít emléket, bemutatva a hazaszeretet, a kultúra és a remény témáit. A különleges előadás Koltay Gábor szerkesztésében az író lelki küzdelmeit és sorsát dolgozza fel színpadi formában. Az előadást másodjára tekintették meg az érdeklődők a Díszteremben.
"És milyen csodálatos dolog, mennyire fontos dolog az, hogy merjünk tisztában lenni önmagunkkal. Ez az előadás erre is rávilágít. Aztán ebben a történelmi környezetben, hogy arra gondolni, azt megélni, hogy legyek tisztában önmagammal, tudjam, hogy ki vagyok, merjem fölvállalni az értékeimet, merjem fölvállalni önmagamat" - mondta el Rékasi Károly.
Ez a játék a két világháború közötti szakmai és közönségsikert jelentő bő évtizedet drámai erővel lezáró 1948 utáni időszakot, a magyar olvasóktól, s főleg a magyar történelemtől, kultúrától, nyelvtől kényszerűen elszakított alkotóember gyötrelmes belső vívódásait érzékelteti egy számára idegen közegben.
"A beszélgetés, a gondolatmegosztás fontossága. Elmondja Márai, és így én tolmácsolhatom ugyanezt a gondolatot, hogy Kassán gyerekkoromban, életforma alakjában még volt érték, még volt egyféle együttműködés. Beszélgetések, talán ezek hiányoznak leginkább manapság, erre próbálunk rámutatni" - tette hozzá a színművész.
Az előadást a székesfehérvári középiskolások egy rendhagyó irodalomóra keretében láthatták ingyenesen. A rendezvény egy hazai élelmiszerbolt társadalmi felelősségvállalási programjának része.



