A múlt folytatódik Orondpusztán
A múlt folytatódik Orondpusztán
A múlt folytatódik OrondpusztánA temető felfedezése
A Vértes erdeiből kitermelt faanyag elszállításához keskeny nyomtávú iparvasutat építettek 1935-ben Csákberény és Bodajk közé. A vasútépítő kubikosok egy domb átvágásakor bukkantak az avar kori sírokra. A fehérvári múzeum megkezdte a sírok feltárását, illetve a temető kutatását. 1938-ban a legendás régészprofesszor, László Gyula átvette a terület feltárásának vezetését. Összesen négyszázötvenkét sírt tártak fel.
Otto Braasch német vadászpilóta a nyugdíjas éveit azzal töltötte, hogy régészeti légi felvételeket készített. Így tett 1994-ben is, amikor egy szerencsés vegetációs időszakban Csákberény felett repült át, és az elkészített fotókon szépen kirajzolódtak a nagy kiterjedésű temető sötétzöld sírhelyei. E képek és László Gyula korábbi leletanyagai újabb szemezgetésre kínáltak alkalmat, így lett Magyarországon az orondpusztai temető az avar kor meghatározó helyszíne. „Abban a képben, ami az ötvenes, hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években kialakult az avar korról, igen nagy jelentősége volt Csákberény-Orondpuszta temetőjének” – nyilatkozta lapunknak a helyszínen Szücsi Frigyes régész.
A feltárás előkészítése
László Gyula a kilencvenes években a temető feldolgozásáról készülő kötet előszavában kifejtette vágyát, hogy jó lenne folytatni az ásatásokat, mert ezen a területen jelentős ismeretanyag halmozódott fel. 2019-től nyílt újra lehetőség az ásatások folytatására, de nem sokkal később egy veszélyeztetett temetőre bukkantak a kutatók Aratószérűn, a völgy túlsó felén, és előrehozták annak munkálatait. Idén ismét felvette az orondpusztai fonalat Szücsi Frigyes régész. Magunk is kilátogattunk a helyszínre, ahol akkor még csak a felszín leszedése, „legyalulása” történt meg, és bár halványan, de határozottan kirajzolódtak a sötétebb árnyalatú sírhelyek. Rétfalvi Teofil, a Szent István Király Múzeum térinformatikusa összevetette László Gyula korábban kézzel készített térképét és Otto Braasch légi fotóit a jelenlegi állapotokkal, és sírnyi pontossággal mutatott rá, honnan lehet a kutatást újrakezdeni, ahol még nem vizsgálódott senki. Így hitelesítették László Gyula majd kilencven évvel ezelőtti kutatószelvényének utolsó sírját, és indították a feltárást az új terület felé.
Nekünk, laikusoknak is feltűnt, hogy a szokásos ásatási területekhez képest jelentősen mélyebben történt meg a föld munkagéppel történő leszedése. Szücsi Frigyes így magyarázta a helyzetet: „Ha egy régész látja az itt készített képeket, hogy mennyire sárgállik a humuszréteg alatt az altalaj a metszetfalban, valószínűleg csúnyán nézve mondaná, hogy ez nem egy szabályos feltárási módszer. De a mélyebb ásásra azért volt szükség, mert az aszály nemcsak a mezőgazdaság munkáját nehezíti meg, de a régészekét is. Annyira kiszáradt a föld, hogy a sírok kontúrja csak mélyebben rajzolódik ki.”
A szakembertől megtudtuk, hogy az avar kor megszokott, átlagos sírmélysége majdnem eléri a két métert, de itt, Orondpusztán inkább nyolcvan–százötven centi mélyen vannak a sírok a járószinthez képest. Ennek oka a föld folyamatos eróziója, amit a szél, az eső, de főleg a mezőgazdaság okoz.
A fiatal hölgy
Az egyik bolygatott sírban találtak egy rekeszdíszes arany ékszert, ami egyedi volt. Talán a sírrabló ezt nem találta meg annak idején. Mindemellett nagy mennyiségű leletanyagra bukkantak a kutatók rövid idő alatt, de Szücsi Frigyes régész az egyik érintetlen sírra hívta fel a figyelmünket: „Erre a sírra úgy bukkantunk rá, ahogy azt a közösség kialakította, és oda eltemette azt a fiatal hölgyet, lányt, aki ott nyugszik. Ő egy tipikusan germán viselet szerint elhantolt lány volt, megmutatva azt a kulturális sokszínűséget, ami az avar kort jellemezte.”
Érdekes, hogy az egy kilométerre lévő Aratószérűn ilyen sírnak nyoma sem volt. A fiatal hölgyön olyan veretes szíj volt, amit függőlegesen vezettek le, valamint egy korongfibulával is rendelkezett, ami tulajdonképpen ruhakapcsoló tű, melynek az előlapja préselt lemez. Ez a lemez keresztmotívumú, és a második germán állatstílus jeleit őrzi állati alakokkal és emberi maszkokkal. Vannak, akik ezeket az ábrázolásokat pogánynak tartják, de olyanok is akadnak, akik a keresztszimbólum miatt kimondottan keresztény ábrázolásként értelmezik. Szücsi Frigyes az utóbbiak közé sorolja magát.
Feltűnt, hogy a germán lány sírja lényegesen magasabban helyezkedett el, mint a többi, és érdeklődtünk, van-e ennek valamilyen jelentősége, üzenete: „Nem tudjuk, mi a magyarázata, de nagyon érdekes, hogy 2020-ban találtunk egy ugyanilyen korongfibulával eltemetett, szintén fiatal hölgyet, akinek szintúgy sekély volt a sírja. Mindkét sír kifejezetten gazdag volt, a bővelkedő sírhelyeket pedig mélyebbre szokták ásni. Elképzelhető, hogy itt is valamilyen kulturális különbséget kell látnunk, de egyelőre nem tudjuk, mi a magyarázata” – felelte a régész.
Túlvilágra kísérő edények
Az ásatások során sokféle tárgyat, ékszereket, díszeket, ruhatartozékokat, az avar kori sírokban főleg késeket találnak, és természetesen agyagedényeket, amik több dolgot is üzenhetnek.
Az egyik orondpusztai kiruccanásunkkor velünk tartott Takács Miklós régészprofesszor is, aki a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára, aki felhívta figyelmünket arra, hogy a régészek nagy többsége az ékszereket, díszeket részesíti előnyben, pedig a kerámiák sok mindent elárulnak. Egy edényt forgatva a kezében elmondta, hogy az egy tipikus avar kori edény, amit a helyi agyagból készíttettek, vagy maga a család csinálta meg a halottjának. Avar jellegét az agyagedény szélén látható ujjbenyomódások árulják el. Egy másik kerámiánál határozottan rögzítette, hogy már szinte ipari jellegű, tipikus csákberényi típusú edény, ami a római hagyományokat is őrző műhelyből kerülhetett elő. A régészprofesszor elemezte az agyag mintázatát, miközben határozottan megdicsérte a leletet felfedező önkéntest, aki megtartotta az edényben lévő földet: „Az edényeket azért tették a halottak mellé, mert abban útravalót helyeztek el, hogy szeretett halottjuk átjuthasson a túlvilágra. A mai modern technológia az edényben lévő talajból képes kimutatni, milyen ételt szeretett leginkább a sír lakója.”
Takács Miklós rövid elemzését követő néhány nap alatt újabb érdekes edényt találtak a feltárás során. Ez is csákberényi típusú edény, hiszen a hozzávaló agyagot ezen a területen szerezték be.
„Ez egy hengeres testű, bordadíszes szalagfüllel ellátott, enyhén kihajolt profilált peremmel ellátott edény, amit egész biztosan folyadék tárolására használtak. A csákberényi edények ismérve, hogy jó minőségűek, gyors korongon készültek, jellegzetes vörös árnyalatuk van, díszítésként a hullámvonal váltakozik vonalkötegdísszel vagy páros vonaldísszel” – elemezte az újonnan megtalált edényt Szücsi Frigyes feltárásvezető régész.
A kard
Már az első napokban kiderült, hogy a temetőben állatokat is elhelyeztek, leginkább lovakat: „Ebben az időszakban a lovastemetkezéseknek két fajtáját ismerjük. Az egyik, amikor egy síraknába kerül a ló és lovasa. Ez egy tipikus keleti, nomád eredetű szokás, amely kifejezi az állat és az ember közötti szoros kapcsolatot. A másik, amikor külön síraknában helyezik el a lovat. Ez sem ismeretlen a keleti világban, de jellemzően Európában szokás az ilyen temetkezés” – magyarázta Szücsi Frigyes.
Az első sírfeltárásokkor is lehetett tudni, hogy a területet már jóval korábban, nem sokkal a temetkezések után megbolygatták, köztük a lósírokat is, aminek két oka lehetett: vagy szakrális jelleggel tették a leszármazottak vagy egyszerűen sírrablás történt. Mivel ez a terület gazdag sírokat rejt, a régész arra hajlik, hogy utóbbi miatt történt a bolygatás.
Nem mindennapi lelet került elő az ásatás utolsó napjaiban: egy kilencven centiméter hosszú, kétélű kard. Szücsi Frigyes így írta le a leletet: „A sírban úgy helyezkedett el, hogy a harcos férfi könyökénél volt a markolat tüskéje, a penge hegye pedig a jobb lábfejénél. A kardnak fémveretekkel díszített öve volt, ezek alapján az illető egy felövezett, szabad jogállású, fegyverviselésre jogosult férfi.”
A fent említett különleges kialakítású, folyadék tárolására alkalmas edényt is ennél a harcosnál találták. Kérdésünkre Szücsi Frigyes elmondta, hogy valószínűleg a korszak helyi vezető rétegébe tartozott az egyén, amit az is erősít, hogy mellette egy lósír található. További érdekesség, hogy e mellett a sírpár mellett északra és délre is egy-egy harcost temettek, akiknek balján szintén külön sírba temetett ló volt elhelyezve. E lovas sírok a hetedik század középső harmadából származhatnak.
A megtalált kard kiemelése nagy odafigyelést és precíz munkát igényelt, mivel az itteni talaj erősen korrodálta a fémet, ezért bármilyen mozgatásra könnyen széteshet. A restaurátor-műhelybe csak úgy juthatott el a kard, ha annak szállításáról szakember gondoskodik. Péterfy Dóra restaurátorművész ment ki az ásatás helyszínére, és egyedi módon készítette elő a kardot. A körbeásott kard alsó támaszföldjét vályogszerű, helyben kikevert anyaggal erősítette meg. A kard teljes felületét vékony fóliával fedte, hogy a műhelyben történő kibontás egyszerű lehessen. A fóliára nedves orvosi gipszszalagot helyezett, ami felvette a kard és az azt tartó talaj formáját. E vékony gipszpólyára erősítő fát rakott, és immár helyben kikevert gipsszel borította be az egész egységet. A gipsz megkötése után rácsos fémlemezt nyomtak, ütöttek a kard alatti talajba, és a kardot az alatta levő földdel és a tetején elhelyezkedő gipsszel együtt kiemelték, majd védődobozt alakítottak ki köré, amit széles fóliával alaposan átkötöztek.
A vezető régész elmondta, hogy a feltárás során a legrégebbi sírok nyugati irányban helyezkednek el, koruk a hatodik századra, illetve a hetedik század elejére tehetők. A keleti oldalon elhelyezkedő sírok ideje már a közép avar korra tehető, azaz a hetedik század második felére.
Szücsi Frigyes elmondása alapján a leletanyagok már bekerültek a restaurátorok műhelyébe, miközben a csontokat előkészítik a múzeum tisztítójában, hogy azokat később átadhassák az antropológusoknak: „Bízom benne, hogy a vizsgálatokat a technológia adta új lehetőségekkel elvégezhetjük a leletanyagokon, és ezzel a holtak világán keresztül betekintést nyerhetünk az egykor élők világába!”
