3 hónapnál régebbi cikk

Áldozati állatok a koporsókon - Érdekes leletek kerültek elő Csákberényben
Fehérvár Médiacentrum fotója
Látrányi Viktória
Áldozati állatok a koporsókon - Érdekes leletek kerültek elő Csákberényben

Negyedik alkalommal indult ásatás Csákberényben az Arató-szérűn. Az avar kori temetőt 2021-ben fedezték fel a múzeum régészei. Szücsi Frigyes ásatásvezető elárulta, különleges jelenségre lettek figyelmesek, amit eddig nem tapasztaltak: az itt eltemetett emberek koporsójára totemállatot helyeztek.

2021-ben egy véletlennek köszönhetően fedezték fel az avar kori temetőt Csákberényben, az Arató-szérűn. Azóta zajlik a terület feltárása. Mindig sok önkéntes segítette a régészek munkáját, de idén rekordlétszámmal érkeztek, továbbá négy egyetemről is jöttek régészhallgatók segíteni a feltárást. Az ásatás kapcsán Szücsi Frigyes elmondta, hogy idén sikerült körülhatárolniuk a területet, azaz minden szélét megtalálták a temetőnek. 

Kapcsolódó
Előbb egy emberi koponyát, majd egy egész avar kori temetőt fedeztek fel Csákberénynél

Földmunkákat végeztek Csákberény határában, amikor az egyik munkás emberi koponyát fedezett fel. A régészek mentőásatást végeznek a területen és izgalmas felfedezésre jutottak: egy újabb, nagy kiterjedésű avar kori temetőt azonosítottak.

Az avarok a kora avar kor folyamán, a hetedik század első felében kezdtek el itt temetkezni. Most a legkorábbi sírokat találták meg a régészek: „Ezt a leletanyag és a temetkezési szokások alapján tudjuk megállapítani. A legelső sírok a temető nyugati szélén helyezkednek el. Onnan főleg keleti és északi irányba terebélyesedett a sírmező, ahogy a közösség eltemette elhunyt tagjait. Az idei évben – ha minden jól megy és az időjárás is a barátunk lesz –195 sír feltárásáig jutunk el" – mondta el Szücsi Frigyes.

Totemállatok a koporsókon?

Egy különleges jelenségre is figyelmesek lettek a régészek, amit eddig nem tapasztaltak: az itt eltemetett emberek koporsójára totemállatot helyeztek. Az áldozati állatok maradványai a temető nyugati és északnyugati szélén mindenütt megfigyelhetők a feltárt sírokban.

„Nem tapasztaltunk ehhez hasonló jelenséget a korábbi feltárásokon, és sehol a környéken más avar kori temetőkben. Archeozoológus, tehát állattannal foglalkozó szakember ugyan még nem látta, de talán igaz az a megállapításunk, hogy valószínűleg juhot helyeztek a sírokra.” – tette hozzá Szücsi Frigyes.

Különlegességekben nincs hiány tehát, folyamatosan kerülnek elő az érdekes leletek: „A legtöbb sírban ott voltak az állatok lábszárcsontjai, sőt valamelyikben a bordái is megfigyelhetők. Az egyik feltárt sírban pedig egy valószínűleg római pénzérme is volt az elhunyt felkarján, a könyöke környékén, ami talán egy sestertius lehet” – árulta el az ásatásvezető régész.

Az Arató-szérűn feltárt avar kori temetőtől alig több mint egy kilométerre, Csákberény-Orondpusztán található egy másik jelentős avar kori temető, ahol korábban mintegy ezerkétszáz sírt azonosítottak. A szakemberek azt is feltételezik, hogy a temetőkhöz település is tartozik, amit szintén szeretnének megtalálni. De ezt eddig nem sikerült beazonosítani. A munka azonban folytatódik!

Kapcsolódó
Nyolcvan év után folytatódik az avar kori temető feltárása

Három hete kezdődött a munka, és azóta is folyamatosan dolgoznak a Szent István Király Múzeum régészei, munkatársai és az önkéntesek Csákberény-Orondpuszta területén, ahol egy avar kori temető feltárását végzik.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek