Idén is sikeres volt a Felsővárosi utcabál
Idén is sikeres volt a Felsővárosi utcabál
Idén is sikeres volt a Felsővárosi utcabálA Felsővárosi utcabált tavaly rendeztek először a Kertalja utcában, ahol szintén sokan voltak, de a Barátság ligetben ennyien egyszerre talán még sohasem gyűltek össze, megtelt tér és a játszótér is, ami jól mutatja, hogy a felsővárosiak mennyire szeretik azokat az alkalmakat, amikor egy estére tényleg mindenki találkozhat mindenkivel.
A StarVoice Band gondoskodott a lendületes zenéről este, előtte pedig Gájer Bálint fellépése tette igazán emlékezetessé az estét – a táncparkett pedig hamar megtelt, és még azok is bekapcsolódtak a mulatságba, akiknek már nem jutott ülőhely.
A megjelenteket Földi Zoltán, a városrész önkormányzati képviselője köszöntötte, aki örömét fejezte ki, hogy ilyen sokan érkeztek az idei utcabálra is. A több száz résztvevő látványa pedig önmagáért beszélt: a Barátság liget ezen az estén valóban megtelt élettel, beszélgetéssel, zenével és tánccal. A képviselő külön megköszönte mindenkinek, hogy eljött, és hozzájárult ahhoz, hogy az utcabál igazi felsővárosi közösségi eseménnyé váljon.


