Jakab Tamás, a fehérvári rögbisport fáradhatatlan "gőzmozdonya"
Jakab Tamás, a fehérvári rögbisport fáradhatatlan "gőzmozdonya"
Jakab Tamás, a fehérvári rögbisport fáradhatatlan "gőzmozdonya"- Amikor te gyermek voltál, nagy valószínűséggel még nem is hallottál a rögbiről. Mivel, miylen sportággal ismerkedett meg először a kis Jakab Tomi?
- Tényleg akkor még nem volt itt rögbi, de még a híre sem. Először a Béke téri suliban kézilabdáztam, majd aztán egy barátom példáján felbuzdulva elmentem az Alba Volán tájfutóihoz - először még a Vasvári gimi berkein belül, aztán lett ebből a táraságból a Volán -, ott töltöttem el a legtöbb időt, jó kis közösségünk volt, sok remek tájfutóval.
- Mikor került aztán képbe, és miképpen a rögbi?
- Az első számú tájfutó csapatba nem fértem be, ez 4-5 embert jelentett, nagyon jó versenyzők álltak előttem a sorban. Aztán jött képbe a rögbi, egy újságcikkben olvastam, hogy van csapat Fehérváron és lehet jelentkezni az edzésekre. Kimentem így a Bregyóba, ahol akkor játszott és edzett is a Fehérvár Áruház SE (FÁSE), amiből lett a mai Fehérvár Rugby Club (FRC), én pedig ott ragadtam, tetszett a játék, itt is kiváló volt a közösség, nagyon jó csapatszellem alakult ki. A 80-as években, amikor 40-50 évvel megelőztek bennünket a nemzetközi elt tagjai, akik demonstrálták, hogy miért is múlik sok a technikán. Azon, hogy a labdát miként adod, vagy éppen nem adod, hogyan passzolsz, csinálsz lövőcselt, szóval milyen a labdához a viszonyulásod, illetve miképp ütközöl. Ezeket már gyerekkorban meg kell tanulni, később már nem lehet úgy, ahogy kellene, így nekem is korlátozottak voltak már a lehetőségeim 29 évesen, amikor elkezdtem a rögbit. Nekem mindenesetre egy nagyon jó mozgási lehetőséget adott és tartott kondiban.
A "gőzmozdonyról", a fújtatásomról még néhány mondatban: már tájfutó koromban elsajátítottam különböző légzéstechnikákat, amik közül a rögbiben ezt a fújtatós technikát alkalmaztam, amivel egyébként meg is leptem az ellenfeleket, nem tudtak vele mit kezdeni, megzavarta őket sokszor, visszanéztek, amikor elfutottam mellettük, hogy mi van most? Ezzel még nem találkoztak. Akkor a tolongás szélében a leváló poszton játszottam, ott ezek a dolgok megengedettek voltak, szabályba nem ütközött a fújtatás sem. Úgyhogy ez taktikailag nekünk nem jött rosszul szerintem.
A kezdet azért nem volt éppen könnyű, mivel a FÁSE alapcsapatára az első szervezett keretek között lejátszott mérkőzésén 100 fölötti kapott ponttal nagy zakót mért a bajnok BEAC. Ekkor én még nem játszottam, de aztán már igen, és mindig örömömet leltem benne.
- Később vezetőként is nagyon sokáig segítetted az FRC-t, s bár ma már kevés időd van rá, ha szólnak, hogy szükség volna rád, akkor mész és segítesz, amikor csak lehet. Ez amolyan küldetéstudat?
- Nagyon fontosnak láttam a szervezést. Nem csak a csapat körül, a játékon belül is, erre ott voltak az edzők, az irányítók.
Amikor odakerültem a csapathoz, akkor stoppal utaztunk a meccseinkre, Pécsre és egyéb városokba. Azonnal tudtam, hogy ezen változtatni kell, de az autózás sem megoldás, ez nem mehet így sokáig, így megértettem a srácokkal, hogy amit kifizetünk pl. 5-6 autóra, abból buszt is lehet bérelni.
De ott voltak a pályagondok, öltöző gondok, így az, hogy kiharcoltuk végül azt, hogy a Köfém pálya lett az otthonunk, azt én óriási dolognak tartom így utólag is. Onnantól indult be a minőségi utánpótlásnevelés, mégpedig elég korán magyar viszonylatban, mert az első junior válogatottba - amelynek Gyolcsos Feri volt a szövetségi edzője - 10 fehérvári szerepelt a 22-es keretben!
- Azt se felejtsük el, hogy az FRC nem csak az utánpótlás tekintetében, hanem a hölgyeknél is úttörő lett, hiszen itt a Köfém pálya volt magyar a női rögbi bölcsője, szintén Gyolcsos Ferenc vezetésével. Érdemes róluk is megemlékezni.
- Az első néhány lány, csak úgy eljárt közénk, büféztek, segítettek ebben-abban, s közben nézték és találgatták, hogy mi ez a sport? Aztán már 16-17 évesen szinte követelték, hogy ők is játszhassanak. Ebből az lett, hogy beállhattak a serdülő fiúk közé, majd egyre többen érkeztek a hölgyek, így kialakult az első magyar női bázis Fehérváron. Egyesek szerint öt év kell egy igazi csapat kialakításához, de itt azért jóval hamarabb adott volt ez. Mire aztán eltelt ez az öt év, addigra már mások is átvették a példát és léteztek csapatok itt-ott, de a kezdeti időszak éveiben rendre a Fehérvár RC amazonjai nyerték a magyar bajnokságot.
- Sokan mondják, hogy nehéz eset ő, de nélkülözhetetlen. Szerinted létezne fehérvári rögbi, ha nincs Gyolcsos Feri?
- Na, ez egy érdekes kérdés! Szerintem nem! De ha igen, akkor lehet, hogy akár jobb is lenne - mondom ezt őszintén és kritikusan -, de azt te is tudod pontosan, hiszen voltál ennek a klubnak az elnöke, hogy egy ekkora létszámot, 150 embert, akik rendszeresen megfordulunk a pályán, nagyon komoly meló ellátni felszereléssel, öltözővel, melegvízzel, fűtéssel. Ebben a Ferinek nagyon jelentős érdemei vannak, hogy ez az egész működik már évtizedek óta. Itt hadd említsek meg egy nagy támogatót a sok egyéb mellett, aki nélkül nem tudnánk létezni: ez Fehérvár Önkormányzata, amely mindig segített és segít ma is, ha kell anyagilag vagy éppen busszal. Nekik nagyon sokat köszönhetünk.
- Visszatekintve a pályafutásodra, mi az amire a legszívesebben emlékszel? Amire azt tudod mondani, hogy na, ez az amiért ezt megérte csinálni!
- Nagyon sok meghatározó élményem van. Nagyon nehéz választani, de talán
a Magyar Kupa-döntős és bajnoki ezüstérmes szereplésünket említhetem első helyen, nekem ezek nagy élmények voltak, nem beszélve a nemzetközi mérkőzésekről, túrákról,
ezek mind mély nyomokat hagytak bennem..
- Itt az élvonalban - azt hiszem, akkor Extraligának hívták - megszerzett egyetlen, így történelmi ezüstéremre gondolhatsz (bólogat), amit a mienknél sokkal erősebb romániai rögbiben pallérozódott Suiogan Károly vezetésével szerzett az együttes, még a 2000-es évek vége-felé, vagy a 2010-es évek elején. Ha már itt tartunk, végül, de nem utolsó sorban: amennyiben mérlegre teszel mindent, akkor mondhatjuk, hogy Jakab Tamás jól döntött, amikor lement "gőzmozdonyként" a Bregyóba az első edzésre?
- Azt gondolom, jól döntöttem, mert a sok nehézség ellenére van és lesz is mindig mire emlékeznem. Elmúltam 70 éves és ezeket az élményeket a mai világban már nem tudnám megélni. A sok barát, a haverok, akiket a rögbinek köszönhetek, ők máig élő kapcsolatok. Egész kis gazdasági közösséggé alakultunk szinte, egymást segítve, úgyhogy ezek a dolgok, azt hiszem, olyanok, amik ma egy profi csapatban nincsenek, csak itt, egy amatőr, de nagyon összetartó rögbis közösségben.
