Fehérvár gyógyszertárainak története: Az Őrangyaltól Szent Sebestyénig
Fehérvár Médiacentrum fotója
Pápai Barna
Fehérvár gyógyszertárainak története: Az Őrangyaltól Szent Sebestyénig

Székesfehérvár gyógyszerészetének históriáját bemutató minisorozatunk utolsó részében a város 1866 és 1922 között nyitott patikáinak sorsával foglalkozunk.

Székesfehérvár első gyógyszertárainak kialakulásával foglalkozó minisorozatunk utolsó részéhez érkeztünk. Korábban bemutattuk a gyógyszertárak megjelenését Fejérben, illetve Székesfehérvár első gyógyszertárainak (Fekete Sas, majd később a Magyar Korona, Szentháromság, Szent István) történetével is részletesen foglalkoztunk. A gyogytortenet.wordpress.com segítségével felidéztük, hogy az 1688 májusában készült házösszeírási jegyzék (Regestrum Incolae Civitatis Albae Regalis 1688/89 – Házösszeírási Jegyzékek 1688/89), ez már beszámol Fejér első gyógyszertáráról (ez volt a Fekete Sas) és annak tulajdonosáról, Sartory János gyógyszerészről. Megemlékeztünk a helyi patikák gyarapodásának részleteiről is, melyek egy 1752-ben Mária Terézia által kiadott rendelet hatására kezdtek sokasodni, míg 1797-ben 3 patika volt Fejér megyében, az 1800-as évek végére viszont már 30.

Összeállításunk utolsó részében a város 1866 és 1922 között nyitott patikáinak sorsát mutatjuk be.

Őrangyal Gyógyszertár (alapítva: 1866)

A város 5. gyógyszertárát 1866-ban Dieballa György gyógyszerész-tanácsnok nyitotta meg az újonnan kialakított Vörösmarty tér 4. számú épületében. Az Őrangyal elnevezés a XVIII-XIX. században vált közkedveltté, Csanád szerint 16 patikát illettek ezzel a névvel a Nagy-Magyarországon. Alapítását tekintve a székesfehérvári a 6. Őrangyal hazánkban. A gyógyszertár a Vörösmarty tér szívében helyezkedett el. A történelem megőrzött egy anekdotát is a gyógyszerészről és az Őrangyal apotékáról:

„Én már csak öreg korában ismertem meg a későbbi budapesti jognyertest, dr. Bekellay Ottót, aki a szabadságharc alatt minta huszártiszt volt. A nagyon előkelő családból származott Bekellay monoklit viselt és meglátszott a külsején és viselkedésén az egykori nagy úr, bár akkortájt teljesen elszegényedve kisegíteni járt vidékre. Dieballa székesfehérvári gyógyszerész keresett egy ízben kisegítőt. Megáll egy délután egy négyes fogat a patika előtt, benne egy elegáns úr. Az öreg Dieballa a patikaajtóból látja, hogy az érkező leemeli a kézitáskáját, s a képeslapokban közölt arcképhez való hasonlatosságnál fogva azt hitte, hogy Lónyay pénzügyminiszter jött a kocsin. Odaugrani s nagy hajlongások közt a kézitáskát kezébe ragadni, egy pillanat műve volt. Dr. Bekellay Ottó, mert ő volt az érkező, aki egy földbirtokos barátjától kapta kölcsön a négyest, engedte, hogy Dieballa becipelje a patikatáskáját, s csak benn a patikában árulta el, hogy ő a Gyógyszerészi Hetilap által leküldött kisegítő-segéd. Az öreg Dieballát majd megütötte a guta. Elkezdett gorombáskodni, amire Bekellay visszagorombáskodott, s öt perc múlva Bekellay úri nyugalommal szállott vissza a négyes fogatba, hogy igénybe vegye nemcsak azt, hanem néhány napra a fogat gazdájának szíves vendéglátását is. A történelmi hűség kedvéért felemlítem, hogy visszainduláskor Bekellay pakktáskáját már nem az öreg Dieballa vitte a kocsiig.” /Vaságh Zoltán dr. (szerk.): Vidám esetek Aesculap birodalmából – Visszaemlékezések és mókák, 70-71.o./

A szájhagyomány útján fennmaradt történetben egyetlen elem van, amit bizonyosan megkérdőjelezhetünk: Dieballa György (1837–1926) majdnem 90 évet élt, a patikusi mesterséget 50-es éveiben hagyta abba, így az elbeszélésben szereplő „öreg” jelzőt érdemes átgondolni. Bakos Batu kutatása szerint Dieballától Imrich Viktor vásárolja meg a gyógyszertárat még 1889-ben. Más forrás – Magyar Katolikus Lexikon – már 1869-ben Imrich Viktort említi a Fejér „vármegyei” Őrangyal gyógyszertár tulajaként: Imrich a vármegyei szolgák részére rendszeresen szolgáltatott ki gyógyszereket. Viszont ez utóbbi feltevésnek ellentmond a két mellékelt hirdetés a Székesfejérvár Napilap 1873-as számából, hiszen még a hetvenes években is Dieballa nevével fémjelzik az intézményt.

A következő tulajdonos Fényes Emil lett, aki 1918-ban szerezte meg a gyógyszertár tulajdonjogát, egyben ő lett a kezelője is. Az Őrangyal 1928-ban került Magyari-Kossa Sándor tulajdonába, aki egészen haláláig vezette. Érdekesség: a Pesti Hírlap 1933. szeptemberi számából azt is megtudhatjuk, hogy miért került Székesfehérvárra Magyari-Kossa úr: „Nagysarlói MagyaryKossa Sándor székesfehérvári gyógyszerész leányát, Editet, folyó hó 16-án délután fél 6 órakor vezette oltárhoz Tímár István főhadnagy, Székesfehérvár, 1933. szeptember hó”. 1945-ben, férje halála után Edit örökölte az apotékát, a felelős vezető pedig Magyari-Kossa Katalin lett, aki egészen az 1950-es államosításig megmaradt ebben a tisztségben. Az épület napjainkban lakóházként funkcionál.

Isteni Gondviselés (alapítva: 1892)

A gyógyszertárat Takácsi Nagy József alapította 1892-ben. Takácsi Nagy József az Isteni Gondviselés gyógyszertárat a Buday utca 24-ben — később Zita királyné útja, ma Budai utca — nyitotta meg. A névválasztás nem egyedi: 25 Isteni Gondviselés gyógyszertár állt a régi Magyarországon. A székesfehérvári Gondviselés polgári alapítású, személyi jogú patika volt. A patikaépület épület egy egyemeletes házban állt, amelynek földszintjén jobboldalt a gyógyszertár helyezkedett el, másik oldal a család lakrészéül szolgált.

Teljes nevén a Takácsi Nagy–Szigetváry–Kovács gyógyszerész-dinasztia 1859 óta létezett, 11 taggal. A fehérvári gyógyszerészcsalád első tagja Takácsi Nagy József (1859-1924) volt, aki egészen 1924-ben bekövetkezett haláláig vezeti a családi „vállalkozást”. Ekkor a tulajdonjog fiára, dr. Takácsi Nagy Lórándra (1901-1984) szállt, aki egészen az államosításig állt a patika élén. A lentebb látható gyógyszeres doboz Lóránd gyógyszertárából származik, a műtárgyat Révész Miklós örökítette meg.Lóránd aktív tagja volt a gyógyszerész szakmának és a városi közéletnek is: betöltötte a Magyar Gyógyszerészeti Egyesület Székesfehérvár vidéki Kerületének alelnöki posztját, továbbá tagja volt a székesfehérvári Múzeumegyesületnek is. 3 gyermeke lett gyógyszerész: fia Takácsi Nagy Géza (1929-1996) 1972-ben „Kiváló Feltaláló" bronz, majd 1975-ben arany fokozatot kapott, 1983-ban munkásságáért címzetes egyetemi docens címet szerzett; lánya, Mária (1927-1974) pedig Vas megye vezető szakfelügyelő gyógyszerésze lett.

Lóránd egészen az 1950-ben bekövetkezett államosításig vezette az Isteni Gondviselést. Ekkor a patika a Fejér Megyei Gyógyszertári Központhoz kerül. Lóránd részt vett a szervező munkában, segítette megyei gyógyszertári szakfelügyelet létrejöttét. A gyógyszertár a Gyógyszertári Központ megszűnése után magántulajdonba került és Gyöngyvirág Gyógyszertár néven üzemelt tovább. A gyógyszertár bezárása után az épület állapota leromlott, hajléktalanok menedékhelyévé vált. Szerencsére az épület nem lett az enyészeté: egy költséges beruházást követően felújították és 2016 tavaszán az egész földszintjét átalakították esküvői ruha szalonná. A patikai múltra utaló összes jelet, beleértve a homlokzaton díszelgő kovácsoltvas kelyhet és kígyót, illetve a cégért sajnos eltüntették. A patika bútorzata évekig a bezárt üzlethelyiségben állt. Az épületet több alakalommal megrongálták, a kirakatokat betörték. A míves szekrény ezt követően eltűnt a korábbi officinából. Sorsa kérdéses: vagy teljesen elpusztult vagy magántulajdonba került.

Szent József (alapítva: 1922)

1922-ben alapította és nyitotta meg Csitáry Grmanecz Olivér személyjogú patikáját a Rákóczi utca 8/a szám alatt. Érdekességként megemlítendő, hogy a biblia töltetű patikanevek között a Szent Józsefnek ajánlott patikák száma aránylag csekély: Csanád Vilmos kutatásai szerint 6-10 gyógyszertár viselte ezt a nevet hazánkban. Fontos kiemelni, hogy Csitáry rokonságban állt a polgármester Csitáry Grmanecz Emillel, illetve az Isteni Gondviselés Patikát birtokló Takácsi Nagy famíliával is, így kijelenthetjük, hogy a Csitáry család – ha közvetetten is –, de a fehérvári gyógyszerészdinasztiák közé sorolható. Csitáry volt a Magyar Gyógyszerészeti Egyesület Székesfehérvár vidéki kerületének elnöke (alelnök: Takácsi Nagy Lóránd, titkár Lukáts Béla, titkár: Gefferth Dezső, 72 gyógyszertár tartozott ide). Csitáry maga vezette a gyógyszertárát egészen az 1950-es államosításig. Alább Révész Miklós felvétele látható a gyógyszertárból származó 30-as évekbeli papírzacskókról.

Szent Sebestyén (alapítva: 1922)

Bierbauer János 1922-ben alapította meg Szent Sebestényről elnevezett patikáját. Az intézményt a mai Móri út 2. szám alatt (korábban Öreg, illetve Havranek utca) nyitotta fel. Csanád Vilmos kutatásai során nem talált még egy ilyen névre keresztelt gyógyszertárat a történeti Magyarország területén. Ugyanarról a Bierbauer családról van szó, amelynek lakóházát (ún. Bierbauer-ház) elbontják a városháza átalakítása során a 30-as években (A városháza épületegyüttese eredetileg 6 telekből tevődött össze, ennek egyike volt a XIX. sz. közepén id. Bierbauer János. A városháza átalakítására 1936–1937-ben került sor.) Bierbauer 1930-ig vezette a gyógyszertárat, majd 1930-ban kiadta Farkas Istvánnak, aki egészen 1938-ig bérelte azt. 1938–1942 között már Pithó Mihály volt a patika kezelője. 1942- ben, amikor Bierbauer János elhalálozott a tulajdonjog átszállt az özvegyére. Bierbauerné Vanyur Lászlónak adta bérbe az üzletet. A gyógyszertár nem érte meg az államosítást: 1945-től már egyáltalán nem üzemelt.

Forrás: gyogytortenet.wordpress.com

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek