Összehangolt munka a fehérvári műtőben - a cél a várólisták csökkentése
Fehérvár Médiacentrum fotója
Megyeri Zoltán
Összehangolt munka a fehérvári műtőben - a cél a várólisták csökkentése

Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik. 

Az Egészségügyi Minisztérium célja, hogy 2027 végére a fekvőbeteg-ellátásban hat hónap, a járóbeteg-ellátásban két hónap alá csökkenjen a várakozási idő.

A Szent György Kórház Mozgásszervi Sebészeti Centrumában a várólista csökkentését már korábban elkezdték.

Ennek nagy szervezés volt az előkészülete, hiszen össze kellett hangolni az egyes szakmáknak az együttműködését. Nemcsak a sebészekét és az aneszteziológusokét, hanem a különböző műtőkben dolgozó szakmákét is. A műszerelő szakasszisztensek, a műtősegédek, az aneszteziológus asszisztensek, a betegkoordinátorok munkáját össze kellett hangolni. Ugyanígy az osztályon az ápoló személyzet, a gyógytornászok és persze az orvosok munkáját, hogy minél effektívebben tudjunk dolgozni

- ismertette a miniszteri biztos, a Mozgásszervi Sebészeti Centrum vezető főorvosa.

Zahár Ákos hozzátette, reggel hét órakor érkeznek a kórházba, előkészítik a betegeket, levizitelnek, reggeli megbeszélést tartanak és 8 órakor kezdődnek a műtétek. Mint a főorvos mondja, évente 1200-1300 térd és csípőprotézis műtétet végeznek. Ennek kb. 10-15%-a revíziós műtét, azaz komplikációk miatt végzett műtét, amelyek két-három órán át tartanak. A műtétek nem valósulhatnának meg aneszteziológusok nélkül. Az előzetes vizsgálatokra nincs nagy várakozási idő.

Amikor megkapja a műtéti előjegyzést az operáló osztályról, akár ortopédiai, akár másik osztály, először is laborvizsgálatra kell időpontot kérnie, és ha ennek a laborvizsgálatnak meg van az időpontja, akkor már kérhet altatóorvosi vizsgálatra is időpontot. Optimálisan ezek megtörténnek legalább két-három héttel a műtét előtt. Ez azért fontos, mert hogyha valamilyen előkészíts, gyógyszerbeállítás szükséges, erre legyen idő

- mondta el Somogyi Rózsa, a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályának főorvosa. 

Mint megtudtuk, a Szent György Kórházban jelenleg több mint 1900 beteg vár térd és csípőprotézis műtétre. A várakozó betegek száma érezhetően még nem csökkent eddig, ennek az az oka, hogy nagy a beáramlás. A szomszéd megyékből is itt kérnek segítséget, itt szeretnének gyógyulni a páciensek.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek