Clear sky13 °C
2021. május 8. szombat Mihály
Menü
Házhozszállítás

Jégkorong: Dupláztak az ifik

Jégkorong: Dupláztak az ifik

Az EBJL után a magyar bajnokságot is megnyerte az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia U18-as csapata.

Csütörtökön este az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia és a MAC Budapest együttese küzdött meg egymással az U18-as bajnoki címért. A mérkőzést a fehérvári fiatalok várhatták kedvezőbb előjelekkel, hiszen szerdán este az osztrák ifjúsági jégkorongligában tudtak diadalmaskodni. A csütörtöki székesfehérvári finálét sokkal jobban kezdték Kiss Dávid tanítványa, akik Gyurgyev Miklós góljával már az ötödik percben előnybe kerültek.

A vendégeket egyáltalán nem törte meg a bekapott gól, sőt a fővárosiak a második harmad elején egalizáltak Mogyorósi Szabolcs révén. Az utolsó harmad igazán lendületes és kemény játékot hozott: mindkét alakulat sok lehetőséget alakított ki, így igazán közönségszórakoztató produkciót láthattak a nézők. A meccs kulcsfigurája – a szerdai EBJL-döntőhöz hasonlóan – ezúttal is Nagy Ákos volt, aki az 52. percben szerezte meg csapata győztes gólját. A hátralévő időben mindent megtett a MAC az egyenlítésért, de a fehérváriak kiválóan védekeztek, így az U18-as bajnoki címért járó aranyat is elhódították.

Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia – MAC Budapest 2-1 (1:0, 0:1, 1:0)

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Házhozszállítás

Most olvassák

Ez van

A hét sztorija

  • Hogyan termesszünk batátát?
    Hogyan termesszünk batátát?
  • Összefogás indult Európa színházi újjászületéséért
    Összefogás indult Európa színházi újjászületéséért
  • Mától már hatféle vakcinával oltanak itthon
    Mától már hatféle vakcinával oltanak itthon
  • Az uniós vakcinabeszerzés gyorsítását sürgeti a miniszterelnök
    Az uniós vakcinabeszerzés gyorsítását sürgeti a miniszterelnök
  • A képek után hangot is közzétett a NASA a Mars-misszióról
    A képek után hangot is közzétett a NASA a Mars-misszióról
  • Ma tartják a Balaton körüli kerékpáros túrát
    Ma tartják a Balaton körüli kerékpáros túrát
  • Hatásos a a Janssen vakcinája
    Hatásos a a Janssen vakcinája
  • Június 20-ig jelentkezhetnek Deák Dénes ösztöndíjra
    Június 20-ig jelentkezhetnek Deák Dénes ösztöndíjra

Eseménynaptár

  • Már jelentkezhetnek a diákok a Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség Programjára
    Már jelentkezhetnek a diákok a Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség Programjára
  • Rajzpályázatot hirdet az Aranybulla Könyvtár
    Rajzpályázatot hirdet az Aranybulla Könyvtár
  • Meghosszabbították a Szent László nyomában-pályázat határidejét
    Meghosszabbították a Szent László nyomában-pályázat határidejét
  • Itthon 43 százalékos az átoltottság
    Itthon 43 százalékos az átoltottság
  • 101 koronavírusos beteg halt meg
    101 koronavírusos beteg halt meg
  • Egy speciális fertőtlenítőszekrényt biztosít a Honvédkórháznak egy cég
    Egy speciális fertőtlenítőszekrényt biztosít a Honvédkórháznak egy cég
  • Ismét látogatható az Országház, az Országgyűlési Könyvtár és az Országgyűlési Múzeum
    Ismét látogatható az Országház, az Országgyűlési Könyvtár és az Országgyűlési Múzeum
  • Háromeurós belépődíjat vezetnek be a velencei Szent Márk-székesegyházban a turisták számára
    Háromeurós belépődíjat vezetnek be a velencei Szent Márk-székesegyházban a turisták számára
  • Koronavírus: 50 alatt az új Fejér megyei fertőzöttek száma
    Koronavírus: 50 alatt az új Fejér megyei fertőzöttek száma
  • Újabb, egymillió 200 ezer adag kínai vakcina érkezett Magyarországra
    Újabb, egymillió 200 ezer adag kínai vakcina érkezett Magyarországra
  • Négy helyszínen mutatja be nyári darabjait a fehérvári Vörösmarty Színház társulata
    Négy helyszínen mutatja be nyári darabjait a fehérvári Vörösmarty Színház társulata
  • Maruzsa: rendben zajlik az érettségi
    Maruzsa: rendben zajlik az érettségi
  • A vakcinabeszerzés gyorsítását sürgeti a miniszterelnök
    A vakcinabeszerzés gyorsítását sürgeti a miniszterelnök