Kalandok Székesfehérváron
Kalandok Székesfehérváron
Kalandok SzékesfehérváronFelhőtlen, tiszta éjszaka volt. A végtelennek tűnő égen ragyogtak a csillagok, némelyek erősebben, mások halványabban, és köztük volt az az egy is, ami vörösen izzott. A Hold fehér fényénél üdvözöltem füvön terpeszkedő árnyékomat. Ilyet se látni akárhol.
Fotó: Bach Alexander
Lassan egy éve már, hogy ide, egy Velencei-tó melletti kis faluba költöztem. Mikor ez eszembe jut, valahogy mindig a madaraknál lyukadok ki: a fióka kirepül a fészekből, a költöző madár más tájakat keres. Tulajdonképpen ez történt velem is. Budapesti születésű vagyok, ott éltem, tanultam, míg végül az egyetem utolsó évében, szakzáráshoz csendet és nyugalmat keresve itt kötöttem ki. Azóta gazdagodtam egy művészettörténet diplomával és jelenleg egy olyan városban dolgozhatom, ahol királyokat koronáztak. A helyszín Székesfehérvár.
A költözés természetesen több helyen szóba kerül, családban, barátok, ismerősök, kollégák között. Budapestről vidékre? Ez fordítva szokott történni! Miért nem külföldre mentél? Általában ez az első reakció. Sokan aztán örömmel fogadják a történetet, így nagyon nem is kell magyaráznom, miről van szó. Tudják, hogy a hazai táj megismerése is lehet olyan izgalmas, mint egy külföldié, hogy a főváros esztelen pörgése és szén-dioxidtól remegő levegője után micsoda élmény a természet közvetlen közelében élni. Igen, totálisan szembe megyek a trendekkel. Mégis szerencsésnek érzem magam, szeretek itt lenni, egy új helyen, ahol mégis ugyanazt a nyelvet beszéljük.
Tehát egy évvel ezelőtt gyökeresen megváltozott az életem. Negyed évvel ezelőtt szintén, ekkor kezdtem el Alba Regia-ban, Szent István városában dolgozni. És ekkor született meg ennek a cikksorozatnak az ötlete is, hogy milyen is Fehérvár egy huszonéves pesti lány szemével, hogyan ismerkedik az itteni utcákkal. Több se kellett, máris beindult a fantáziám, peregtek előttem a képek a macskaköveken heverő témákról, bolyongásokról és kalandokról, fehérvári hétköznapokról, mozzanatokról. Körülbelül ilyen történetek, érdekes párbeszédek, tények, tudni- és látnivalók kapnak helyet majd ebben a blogszerű cikksorozatban is. Persze nem tudom megtagadni önmagam, biztosan lesz egy-két kulturbekezdés fehérvári művészeti emlékekről, történelmi érdekességekről, melyekkel útközben találkozom. De az is jó lesz, ígérem.
Fotó: Horváth Reni
Mivel a sorozat elsősorban a városról, másodsorban az itteni életről és életemről fog szólni, elkerülhetetlenül benne lesznek saját meglátásaim, szubjektív véleményeim, így befejezésként még mondanék magamról pár szót. Révy Orsolya vagyok, 24 éves. Van tehát egy új lakhelyem, egy diplomám, két enyhén dundi tengerimalacom, Guszti és Olivér, egy darab ex-őszhajszálam, és egy bejárós, olykor Prostinak nevezett kiscicám. Valahogy mindig sikerül megtalálnom mindenben a jót, hogy aztán ez áldás vagy átok, azt mindenki döntse el maga. Mindenesetre piros és kék kapszula közül való választás nálam 5 perc helyett minimum 50 percbe telt volna. Mindegy. A lényeg, ezen elv szerint, hogy egyszerre szeretem a régit és az újat, a színeket és fényeket, a jégtáncot és a focit, a Beatlest és Avicii-t, a titokzatos történelmet és a kifürkészhetetlen jövőt, a pihenést és a pörgést, a csokit és a gumicukrot, a természetet és a régi lépcsőházak illatát.
2016 az asztrológiában a Mars éve, a szenvedélyé, a tetteké, a küzdésé, haladásé, újrakezdésé. Így indul ez a történet is. Tartsatok hát velem kalandozásaimon, ismerjük meg együtt – akár újra – Székesfehérvárt! Bátran küldjetek tippeket, ötleteket, képeket érdekes helyszínekről, sztorikról, mutassátok meg a legizgalmasabb látnivalókat, a turistakönyvekből hiányzó részleteket.
Találkozunk Fehérváron.
