7 évnél régebbi cikk

Ami jobban felpörget, mint a kávé
·Gasztrogasztro·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotójaAmi jobban felpörget, mint a kávé
·Gasztrogasztro·Utolsó frissítés: undefined

Mindent bele rántotta, sonkás szendvics vagy egy expressz vajas kenyér, és máris zökkenőmentesen indul a reggel. Léteznek azonban olyan finomságok, melyek gyorsak, egészségesek és hamarabb felpörgetnek, mint egy csésze erősre főzött eszpresszó.

A chiamag vagy más néven azték zsálya is ezek közé tartozik, hiszen tele van omega-3 zsírsavval, ami kifejezetten jót tesz az agyműködésnek. Gazdag ásványi anyagokban, mint például a kalcium, a magnézium, a foszfor, a vas. Ráadásul magas antioxidáns-tartalma miatt nem romlik meg olyan gyorsan, mint például a lenmag. Segíti az emésztést, hiszen a magok folyadékból a súlyuk többszörösét is magukba tudják szívni. Miután megesszük, egy furcsának tűnő zselés állagot vesz fel a gyomorban, így lassítja a szénhidrát-anyagcserét, és segít a fogyásban.

Többféleképpen lehet a konyhában használni. A legegyszerűbb pudingot készíteni belőle, mert öt perc alatt megvan, nem kell hozzá plusz edény, sőt még a tűzhelyet sem kell begyújtani. Kezdő konyhatündérek is bátran belevághatnak, hiszen csak az alapanyagokat kell összevágni és elkeverni.

Hozzávalók két adaghoz
- két deci rizstej, mandulatej vagy kókusztej
- hat púpozott evőkanál chiamag
- két közepes barack
- két kiskanál cukrozatlan kakaópor
- ízlés szerint nyírfacukor (más néven xilitol)
- néhány levél menta

Elsőként apró darabokra vágjuk a barackokat, majd öblösebb poharakba vagy tálkákba helyezzük őket. Ezután a chiamagot egy másik pohárba tesszük és ráöntjük a rizstejet, mandulatejet vagy kókusztejet. Aki nem tejfehérje- vagy laktózérzékeny, vagy éppen nem követi a paleoétrendet, használhat zsírszegény tejet is. Belekeverjük a tejbe a nyírfacukrot és a kakaóport, majd az egészet óvatosan rácsorgatjuk a magokra úgy, hogy az egész adagot jó alaposan ellepje. Öt-tíz perc várakozás után láthatjuk, ahogy a magok elkezdenek duzzadni. Amikor már zselés hártyát kezdenek alkotni, akkor ráöntjük a kakaós tejet a barackdarabokra. Pár percig hagyjuk pihenni, aztán díszítjük a maradék barackkal és a mentával, de szórhatunk rá valamilyen magkeveréket, esetleg mandulaforgácsot is.

A végeredmény kellemesen krémes és édes. Ha nem láttuk a volna a saját szemünkkel, el nem hinnénk, hogy magból főzés nélkül készült. A pudingszerű állagot rendkívül izgalmassá teszi a roppanós, friss gyümölcs. Ezután már nem marad más hátra, mint kiélvezni minden falatot, és rácsodálkozni, hogy ez a furcsa puding jobban felébreszt, mint egy csésze kávé!

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek