Fagyos orrú fohász
Fagyos orrú fohász
Fagyos orrú fohász„Fűtsetek, mert megvesz az Isten hidege!” – gondoltam magamban, piros orral a konyhában összekuporodva. Már magamra húztam a vastagabb farmert, zoknit, pólót, arra egy pulóvert és egy kötött mellényt… Közben azon gondolkodtam, kellene egy forró teát is innom, vagy még inkább egy pálinkát, mert totálisan jégcsap állapotba kerültem. Nem tudom, létezik-e ilyen, de szerintem már az agyam is lelassult, tehát elképzelhető, hogy badarságokat gondolok – de mintha hallottam volna egy távoli kopogó hangot. Újratöltött a rendszer, közben nagyot sóhajtottam, s néztem, látszik-e már a leheletem a fagyos kecóban.
Az ajtóm előtt a ház ügyes-bajos dolgait intéző emberke állt. S elém tolta az aláírni valót. Hohó! – ujjongtam, szóval akkor indítjuk a fűtést! Erre ő kevésbé lelkesen válaszolt: hát ahhoz meg kell lennie a huszonhét aláírásnak. S még csak húsznál vagyunk. No már most, remélem, hogy az első szinttől indult, s ez a negyedikig jött össze, és a másik lépcsőház még hátravan…
Éljen, hogy mi mindannyian vagy együtt fázunk, vagy együtt melegszünk! Remélem, a kedves lakótársak közül kevesen gondolják majd úgy, hogy akkor se kérjük, ha hat kabátban ülünk a lakásban! Ha így lesz, akkor gratulálok hozzá. Találkozzunk a szomszédos gyógyszertárban! De még így átfagyott testtel is reménykedem benne, hogy győzni fog a józan ész, és holnap sokan fogunk örülni a langyosodó radiátoroknak!
Egy piros orrú, fagyos kezű, morgós szomszéd a negyedikről
